Az előző fordulóban 6–1-es, kiütéses győzelmet aratott U16-os csapatunk a Kispestre látogató DVTK-val szemben. Két kiemelkedő egyéni teljesítményt is láthattunk a találkozón, hiszen Nyers Ádám triplázott, míg Kis Atilla volt csapata kapuját vette be, s adott két gólpasszt. Utóbbi 2020 februárjától 2023 nyaráig tartozott a DVTK kötelékébe, ahol 64 bajnokin 37 gólt szerzett, most pedig a Diósgyőr ellen, immár Honvéd-játékosként gyarapította góljai számát.
Mire gondoltál a meccs előtt?
Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Bevallom, kicsit izgultam a meccs előtt, mert a volt csapatommal és barátaimmal szemben léptem pályára, mégis azt érzem, hogy ezek sem vetették vissza a játékomat. Furcsa helyzet volt, de ahhoz, hogy profi legyek, félre kell tennem az érzelmeket és csak az aktuális feladatra koncentrálhatok!
Nyáron érkeztél a Honvédhoz, mind a négy bajnokin kezdőként szerepeltél, lőttél már két gólt is, otthon érzed magad nálunk?
Igen. Teljesítményben és fejben is fel kellett vennem a fonalat, emellett jólesett, hogy amikor a DVTK-meccs után beszélgettem a volt társakkal, ők is megerősítettek abban, jó helyre igazoltam. Tudom, hogy rengeteget kell még dolgoznom, de az első benyomásaim nagyon pozitívak!
Van olyan csapattársad, akit ismertél korábbról?
Igen, kettő is! Balázs Teó és Gyebróczki Dávid hozzám hasonlóan Miskolcról igazolt a Honvédhoz. Sokat segítettek nekem a kezdetekben, hála nekik könnyebben ment a beilleszkedés.
Nem először vagy kollégista, igaz?
Egerben kezdtem a pályafutásomat, ahol hat évet futballoztam, majd Miskolcra költöztem, ott is az akadémián laktam, így ismerős számomra a helyzet, csak kicsit messzebb van Budapest az otthontól. Egyébként szeretek utazni, mindig is vonzott, hogy nagyvárosban focizzak, jól érzem itt magamat, de nem tagadom, hogy nehéz is. Sokkal nagyobb a távolság Budapest és Eger között, mint az volt Miskolc esetében messzebb vagyok a családomtól, de tudom, hogy nagy lehetőséget kaptam. A szüleim is azt mondták, amikor eljöttem otthonról, hogy magasabb polcra kerültem és sokkal többet kell dolgoznom, mint eddig.
Milyen típusú futballistának tartod magad?
Jobb lábas, többnyire bal oldali szélső támadó vagyok. A védőket a gyorsaságommal próbálom mindig legyűrni, a csapatomat pedig beadásokkal, vagy lövésekkel segíteni. Mentalitásban Cristiano Ronaldo a példaképem, próbálok minél több szabadidőt a gyakorlásra fordítani, a pályán, vagy a konditeremben vagyok ilyenkor. Amikor csak lehet, a hetes mezben játszok, hiszen rengeteg inspirációt kapok tőle.
U17, KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 1–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kiss A. (Szabó J., Kormos)
G: Kovács B. (30.)
Honvéd-MFA: Papp L. – Bencsetler, Seres, Kovács B., Szlovák, Csákány (Botos, 84.), Szabó Á., Gáspár, Gyebróczki (Giuliani, 60.), Alarishi (Oros-Kovács, 70.), Nagy M. (Acsai, 60.)
Vezetőedző: Bene Ferenc
Bene Ferenc: – Igazi rangadót játszottunk egy nagyon jól szervezett és erős csapat ellen.
Az első félidőben sikerült megvalósítanunk az elképzeléseinket, ebben a
periódusban több góllal kellett volna vezetnünk. A második félidőben sajnos
kevés támadást tudtunk vezetni, s első félidei labdabirtoklási fölényünket
sem tudtuk állandósítani. Ebben az időszakban a csapategységünkre és a
játékosok karakterére volt szükségünk, hogy megőrizzük az 1–0-s vezetésünket.
Ilyen mérkőzés is van, amikor csúszni-mászni kell a klubért, a társakért. Ma
ezt az arcát mutatta a csapat, ami miatt jár nekik a gratuláció.
U16, KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–DVTK 6–1 (3–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Skultéti (Kósa, Ábel)
G: Kecskés (6.), Nyers (16., 66., 82.), Petrók (29.), Kis A. (88.)
Honvéd-MFA: Tarnóczi – Rankó (Pleskó, a szünetben), Balázs T., Schön B. (Kapitány, 62.), Horváth Á. (Lakatos, 62.), Kis A., Meskó, Petrók (Komlósi, a szünetben), Ujváry, Kecskés (Kőszegi-Hoffmann, a szünetben), Nyers
Vezetőedző: Takács László
Takács László: – A játékunk nem volt az igazi, kevés volt a minőségi, felépített támadásunk. Az előző hetekkel ellentétben több szituációban is szerencsénk volt az ellenfél kapuja előtt, így már az első félidőben sikerült eldönteni a találkozót. Sokat foglalkoztunk a héten a befejezésekkel, örülünk, hogy ennek meg lett a számszerű eredménye.
U15, KIEMELT CSOPORT, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (1–0)
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
V: Horváth D. (Juhász P., Kovács B.)
G: Mizsei (21.) ill. Érsek (64.)
Honvéd-MFA: Liziczay – Ferencz, Schwarcz (Kayali, 70.), Csörgő, Acsai, Szőke (Bogdán, a szünetben), Varga K. (För, a szünetben), Érsek, Andrejszki (Csákány, a szünetben), Varga Z., Shodunke (Molnár, a szünetben)
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Ahogy az lenni szokott, igazi derbit játszottunk a Fradi ellen. Sajnos a mérkőzés színvonala elmaradt a várttól, inkább a párharcok domináltak, s a félóra emberelőnyünket sem tudtuk higgadtan kihasználni, elvittek minket az érzelmek, amiből tanulni kell!
U14, KIEMELT CSOPORT, 5. FORDULÓ
PAFC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–3 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna
V: Wittner (Szabó I., Molnár A.)
G: Tóth-Ludvai (60. – tizenegyesből) ill. Horváth-Garaba (30.), Kralicsek (55.), Kenderesi (82.)
Honvéd-MFA: Macsik – Marinyák, Kralicsek, Vérten (Kenderesi, 65.), Solymos K. (Hallay, 47.), Paucsics, Kincses (Demeter, 16.), Kollár (Hegyes, a szünetben), Huszár (Halgas, a szünetben), Horváth-Garaba, Schmél (Solymos G., 65.)
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: – Mindenek előtt óriási gratuláció a srácoknak, személyiségből jelesre vizsgáztak, mindent kitettek a pályára! Magas színvonalú és intenzitású mérkőzésen sikerült győzelmet aratni. A stílusjegyeknek és az alapelveknek megfelelően próbáltuk kontrollálni a találkozót, mind labdával, mind labda ellen. Az első félidőben több aspektusból is átlag feletti teljesítményt nyújtottunk, míg a második játékrészben a kapott gól után az ellenfelünknek sikerült átvenni az irányítást, de a végén szerzett góllal lezártuk a meccset. A három rúgott gólunknak, mint mindig, kifejezetten örülök. Ez a szellemiség vihet minket tovább, ezen keresztül válhatunk jobbá!





