Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Féltucat gól, de több is lehetett volna

Féltucat gól, de több is lehetett volna

Klub

Veröffentlicht: 28.03.2023, 14:12Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Félbeszakadt az öregfiúkcsapatunk meccse

Idén már előfordult, hogy öregfiúkcsapatunk meccs nélkül kapta meg a három pontot, miután az RTK nem állt ki a mérkőzésre, most pedig bár elkezdődött a BVSC elleni meccs, de nem fejeződött be, ugyanis a második félidőt már nem játszották le a felek. Gondolhatnánk, hogy a zord időjárás és az orkánerejű szél vetett véget a találkozónak, azonban nem ez történt. A zuglóiak cserék nélkül kezdték a meccset és balszerencséjükre az első félidőben többen is megsérültek, így a második játékrészre már nem tudtak kiállni.

Annak ellenére, hogy a mieink szél ellen játszottak, remekül kezdtek. Kamber már a 6. percben betalált a BVSC kapujába, majd egy perc rá pedig Trembulyák növelte a Honvéd előnyét. A szélvihar egyébként időnként vicces jeleneteket produkált, magas labdákkal nem volt érdemes próbálkozni, mert azonnal lecsapott rá a szél. A két gyors gól után húsz percig nem esett újabb találat, majd hét perc alatt hármat termeltek (és egyet kaptak) a mieink, sorrendben Trembulyák, Patkó, és Kamber volt eredményes, sőt a félidő utolsó percében Gálvölgyi is feliratkozott a gólszerzők közé.

A Honvéd BKE 6–1-es eredménnyel vonult a szünetre. Benne volt a játékunkban, hogy a második félidőben elérjük a kétszámjegyű eredményt, de a második 40 percre már nem került sor, a zuglóiak ugyanis a sérülések miatt nem tudták folytatni a játékot. 

A riválisok közül az MTK 10–1-re verte a Szigetszentmiklóst, míg a Ferencváros későbbi időpontban lép pályára. A forduló után az MTK egy pont előnnyel vezeti a tabellát a Honvéd BKE előtt. A mieink legközelebb április 4-én hazai pályán fogadják a listavezető MTK együttesét.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 15. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–HONVÉD BKE 1–6-nál a második félidő előtt félbeszakadt

BVSC Utánpótlás Labdarúgó Centrum

V: Király Szilveszter (Reith M., Kovács M.).
G: Németh Zs., ill. Trembulyák (2), Kamber (2), Patkó, Gálvölgyi.

Honvéd: Komora — Bábik, Budovinszky, Kamber, Móra — Tóth Cs., Lannert, Zana, Gálvölgyi— Trembulyák, Patkó.

28.03.2023, 14:12Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub