Szombaton kétszer 60 perces felkészülési mérkőzést játszik a Budapest Honvéd FC, csapatunk vendége a DVTK lesz, a találkozó 16:00 órától kezdődik.
„A fő célunk, hogy a hosszú kihagyás után újra felvegyük a játék, a mérkőzések ritmusát, több poszton is kipróbálhassuk a játékosokat, ezért úgy egyeztünk meg a Diósgyőrrel, hogy kétszer hatvan percet játszunk – mondta Pisont István, a Honvéd megbízott vezetőedzője. – Egy héttel később már kulcsfontosságú mérkőzést játszunk az MTK ellen a Magyar Kupa elődöntőjében, fontos, hogy meccsterhelést kapjanak a játékosok.”
A Honvéd szakvezetője hozzátette, a terveknek megfelelően haladnak a közös edzésekkel. Nehéz feladat ilyen rövid idő alatt formába hozni a csapatot, a május 30. kedvezőbb volt ebből a szempontból, de a lényeg, hogy jól halad a munka, a DVTK ellen pedig lemérhetjük, hogy a játékot tekintve milyen formában vannak a srácok.
„Taktikailag, fizikailag és mentálisan is komoly feladat előtt állunk, hiszen a szerda-szombat ritmus próbára tesz majd minket, oda kell figyelnünk, mindenkire szükség lesz, hogy jól bírjuk a terhelést – folytatta Pisont István, akinek a munkáját Valerio Zuddas erőnléti edző és Dajka László edző mellett Czinkon Szabolcs, Nagy István és Szentpéteri Viktor is segíti a bajnokság hajrájában. – A bizonytalanságból visszatérve rögtön sorsdöntő meccs következik, majd kezdődik a bajnokság. A célunk, hogy bejussunk a kupadöntőbe, és szeretném, ha ez nem teherként, hanem motivációként jelentkezne, hogy elérhető a kupagyőzelem. Persze előbb vár ránk a szombati felkészülési mérkőzés, utána pedig jöhet a kupaelődöntő!”




