Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felvettük a kesztyűt

Felvettük a kesztyűt

Spiele

Veröffentlicht: 24.01.2024, 14:57Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Van még csiszolnivaló, de lehetett látni pozitív dolgokat az MTK elleni találkozón

Egy egyes döntetlent játszottunk az MTK otthonában vívott felkészülési mérkőzés, ahol Holman Dávid góljával vezettünk, majd Hej Viktor egyenlített. Vezetőedzőnk, Csertői Aurél így értékelte a találkozót.

„Kicsit hullámzó, hektikus volt a játék, de helyenként szép dolgokat csináltunk, amire lehet építeni és ami az önbizalmunkat is növeli – mondta Csertői Aurél. – Az ellenfelünknek is volt több helyzete, erre jobban kell figyelni, azonban nekünk adódtak lehetőségeink, ez pedig pozitívum, igaz, a helyzetek nagy részét végül mindkét csapat kihagyta. A felkészülési tervünk jelentős részét eddig meg tudtuk valósítani, örömteli, hogy csak kisebb sérülések nehezítették a dolgunkat, jó állapotban van a csapat. Örülök, hogy az Arad után ismét első osztályú együttessel találkoztunk, az erős ellenfelek mindig segítik a felkészülést, jobban kell koncentrálni, kevesebb a hibalehetőség, ha pedig sikeres vagy, akkor az az önbizalmat is erősítheti. A szerdai találkozón felvettük a kesztyűt az MTK-val, sok helyzetünk volt, láttuk, hogy ugyan akad még csiszolnivaló a játékunkon, viszont közben szép dolgokat is produkáltunk az erős riválissal szemben. Lépkedünk előre, van még egy mérkőzésünk, a cél, hogy jövő szombatra jó formába kerüljünk a csapat.“

24.01.2024, 14:57Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft