Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fiatalok, utolsó hét!

Fiatalok, utolsó hét!

Klub

Veröffentlicht: 08.06.2021, 12:10Lesezeit: 1 Min.

Heti program – a felnőtt- és az öregfiúk-bajnokság után az utánpótlásban is zárul a szezon

Sorrendben az NB I, az NB III, majd az öregfiúk-bajnokság küzdelmei értek véget, a héten pedig az akadémista csapataink is befejezik a szezont, s már mindannyian biztos dobogósként!

A harmadik helyen végző U19-es együttesünk szerdán játssza az idénybeli utolsó bajnokiját, a második helyet megszerző U17-es gárdánk szerdán és szombaton lép pályára, a már bajnok U16-os csapatra kedden, illetve szombaton vár megméretés, míg az U15-ös társaság a két évvel idősebbekhez hasonló szerda-szombat ritmusban tudja le a hetet, a második hely már biztos, de a PFLA botlása esetén még bajnok is lehet a csapat.


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. június 8., kedd

U16-os bajnokság, A-csoport, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Budapest Honvéd-MFA–PFLA

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

2021. június 9., szerda

U19-es bajnokság, A-csoport, 14. (utolsó) forduló

Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U15-ös bajnokság, a 26. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

2021. június 12., szombat

U17-es bajnokság, A-csoport, 14. (utolsó) forduló

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA

Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U16-os bajnokság, A-csoport, 14. (utolsó) forduló

Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U15-ös bajnokság, 30. (utolsó) forduló

PMFC–Budapest Honvéd-MFA

Pécs, Kovácstelep Sporttelep, 11:00

08.06.2021, 12:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub