Ha szigorúan az életkort nézzük, U19-es együttesünk csupán nyomokban hasonlított a korosztálynak megfelelő csapatra, akárcsak az egész szezonban, a Győr elleni zárómérkőzésen is jónéhány 16-17 éves tehetségünk lehetőséget kapott, ezúttal – az előre egyeztetettek szerint – nem Pinezits Máté, hanem Faltusz Zoltán asszisztensedző által.
Fiatal csapat ide vagy oda, az első félidőt remekül keretbe foglalták a mieink, a második percben a 2004-es születésű Keresztes Noel talált be, a játékrész hosszabbításában pedig az a Nagy Sámuel, aki három héttel ezelőtt töltötte be 18. életévét. A szezonzáró találkozót a Honvéd 2–0-ra nyerte, az pedig már korábban eldőlt, hogy Pinezits Máté (és Faltusz Zoltán) „csikócsapata” remekül megállta a helyét az idősebbek között, hiszen bronzérmet szerzett az U19-es bajnokságban.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 14. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 2–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Drabon Barnabás (Büki G., Frank V.)
Gólszerző: Keresztes (2.), Nagy S. (46.)
Honvéd: Schrankó – Szabó T., Pekár, Nyitrai, Kárász (Kovács V., 77.), Nagy S., Feledy, Szűcs T. (Kocsis G., 65.), Keresztes (Ulbert, a szünetben), Kovács D. (Benkő, 65.), Krajcsovics (Varga G., a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Extrém dologra vállalkozunk idén, hisz a bajnokság, de talán az elmúlt évek magasan legfiatalabb U19-es keretével játszottuk végig az idényt, ugyanakkor a srácok megmutatták, hogy jól döntöttünk, egyénileg és csapatszinten is nagyot léptek előre. Különleges és egyedülálló, amit az idei évben véghez vitt a korosztály, ezért pedig óriási dicséret a játékosaimnak és az őket segítő kollégáimnak! Vannak dolgok, amiket meg kell át kell élnünk ahhoz, hogy megértsük őket. Hiszem, hogy ez az év sok olyan tapasztalattal szolgált, amit később meg fogunk érteni!






