Szombaton a Paks elleni felkészülési mérkőzésen, vasárnap pedig az Iváncsával vívott NB III-as találkozón lépett pályára Djordje Kamber, aki a Budapest Honvéd FC mentorprogramjának keretén belül játszott vissza a második csapathoz, hogy tanácsaival, játékával segítse a fiatalokat.
Fiatal labdarúgóként neked ki volt a mentorod?
Amikor bekerültem a Zastava Kragujevac együttesénél az első csapatba, az első felkészülésem során rögtön egy idősebb, harminc feletti játékostársammal kerültem egy szobába, Marinkovicsnak hívták, jelenleg futsaledzőként dolgozik Kragujevacban. Nagyon sokat tanultam tőle, de nemcsak tőle, hanem rajta kívül szerepelt még két rutinosabb labdarúgó a csapatban, akik testnevelő tanárok is voltak. Figyeltem rájuk folyamatosan, sose féltem kérdezni, ha kíváncsi voltam valamire, ahogyan az edzések során is rengeteg tanáccsal láttak el, védő, illetve védekező középpályás poszton játszottak, pont ott, ahol én is megfordultam pályafutásom során. Néztem őket a pályán és a pályán kívül is, sokat köszönhetek nekik.
Most pedig a második csapatunknál te vagy a fiatalok mentora!
Bizony, eszembe is jutott, hogy már húsz éve annak, hogy anno bekerültem a felnőttek közé. Az Iváncsa elleni találkozón több tinédzserkorú játékossal futballozhattam együtt, akik közül néhánynak ez volt az első felnőtt profi meccse. Nekem nem az volt az első profi mérkőzésem, igaz Magyarországon először szerepeltem az NB III-ban. Kellemes meglepetés volt, hogy nem féltek a fiatalok, főleg mert pont erről beszéltünk a meccs előtt is, bármi történhet, csak ne féljenek. Mondtuk nekik, hogy ne felejtsék el, tizenegyen vagyunk a pályán, az a feladatunk, hogy végig segítsük egymást. Sajnos egy kicsit tompa voltam, de ezt éreztem az edzőtáborból hazatérő fiatalokon is, kemény munkát végeztünk Győrben, ez látszott rajtunk, azonban végig küzdöttünk, a hozzáállás tökéletes volt. Tetszik az a koncepció, amit a második csapatnál alkalmaz a vezetőség, jó úton indultunk el.
Hogy érezted magad a pályán a fiatalok között?
Az elmúlt években már sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz a pályafutásom befejezése után, fejben már készülök az új kihívásra is. Biztos vagyok benne, hogy az első csapatban is lesz még lehetőségem játszani, minden edzésen ezért is dolgozom majd, nem adom könnyen a helyemet, de közben már a fiatalokra is figyelek. Szívesen vállaltam ezt a feladatot, mind mentorként, mind úgy, hogy visszajátszom a második csapatba. Amiatt voltam csak szomorú, hogy nem voltam tökéletes állapotban, hogy többet segíthessek, de ha beáll a bajnoki ritmus, akkor ezzel sem lesz gond.
Ha most idejönne hozzád egy fiatal játékos és tanácsokat kérne, mit mondanál neki?
Sokszor mondtam már, hogy nagyon fontos, hogy fejben erősek legyenek, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Időnként azt vettem észre rajtuk, hogy félnek kérdezni, de ha ezt láttam, akkor odamentem hozzájuk, hogy beszéljünk a különböző helyzetekről, ami nekik új volt, vagy ahol rossz döntést hoztak. Szerencsére azt láttam rajtuk, hogy elfogadják a tanácsaimat. Fontos, hogy sokat beszéljünk, bármikor jöhetnek hozzám, ne féljenek kérdezni. És nemcsak rólam van szó, hanem a stábról is, hiszen mindannyian azért vagyunk ott, hogy erősítsük őket. Fontos időszak előtt állnak, nagy esélyt kaptak azzal, hogy ilyen fiatalon a felnőttek között szerepelhetnek.
És tegezhetnek a „gyerekek”?
Természetesen! Eszükbe ne jusson magázódni, pacsizunk és mehetünk a pályára!
