Szombaton még az OTP Bank Ligában harcolt a Ferencvárossal a Budapest Honvéd, szerdán pedig újabb kihívás elé néz, amelynek tétje ezúttal a legjobb 8 közé jutás lesz a Magyar Kupában. A zalaegerszegi találkozót optimistán várja Djordje Kamber, aki szerint komolyan veszi a munkát a csapat.
„Nagyon pozitív hét áll mögöttünk, új lendületet kaptunk, és szerintem jó úton indultunk el, amit szombat este is látni lehetett a Fradi ellen – tekintett vissza rutinos játékosunk a címvédővel vívott bajnoki találkozóra, amely kapcsán kiemelte, hogy bár a pontszerzés elmaradt a Groupama Arénában, biztató teljesítményt nyújtott a csapat, s ilyen formát remél a folytatásra is. – Nem lesz könnyű dolgunk a hátralevő meccseken, ezért az elmúlt napokban is azon dolgoztunk, hogy pontosítsunk a játékunkon, s hogy kinek, mi a feladata. Egy másodpercre sem lehetünk dekoncentráltak, folyamatosan fókuszálnunk kell, csak így lehetünk sikeresek.”
A szezon során kétszer találkoztunk már a ZTE együttesével, az őszi bajnoki mérkőzésen 4–2-es győzelmet arattunk otthonukban, míg januárban, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2–2-es döntetlen született.
„Biztos, hogy nehéz ellenfél lesz a Zalaegerszeg, az elmúlt két meccs is, amit ellenük játszottunk, ezt mutatta – mondta aktuális riválisunkról Djordje Kamber, amelynek korábban több mint két évet töltött soraiban. – Az utolsó néhány mérkőzésükön ők is egy kis hullámvölgybe kerültek, de ez egyáltalán nem számít. Az, hogy ki az ellenfél, másodlagos, sokkal fontosabb az, hogy mi mennyire koncentrálunk, hogyan játszunk majd. Ez lesz a kulcs, nemcsak szerdán, de a következő tizenegy bajnokin, na meg remélem, még néhány kupameccsen is. Ha együtt leszünk a pályán és küzdünk majd egymásért, akkor nem kell félnünk senkitől.”





