Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folyamatosan fejlődni

Folyamatosan fejlődni

Klub

Veröffentlicht: 26.06.2024, 18:16Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szerződést hosszabbítottunk Pekár Istvánnal

Élete első NB II-es mérkőzésén, az első labdaérintésből győztes gólt szerzett Pekár István, aki a Győr elleni bajnokin debütált az első csapatban, amely meccset további 17 követte az elmúlt idényben, középső védőnk a 18 találkozón 1244 percet töltött a pályán, a Merkantil Bank Liga utolsó 11 fordulójában pedig rendre kezdőként lépett pályára. A 20 esztendős védő hitünk szerint a jövőben is fontos értéke lehet a Honvédnak, klubunk pedig szerződést hosszabbított a 2018 óta Kispesten pallérozódó játékossal.

„Pekár István szereplése is jó példa arra, hogy milyen fontos a fiatalok számára a minél több játéklehetőség, amely segíti őket a folyamatos fejlődésben. Természetesen türelemre és időre van szükségük, de hosszú távon fontos tagjaivá válhatnak a Honvédnak. Nekünk segíteni és óvni kell az értékeinket, hogy nálunk teljesedjenek ki, ezért is hosszabbítottunk szerződést Istvánnal. Sokra hivatott fiatal futballista, szeretnénk, ha ezt nálunk bizonyítaná be a jövőben“ – mondta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője.

Pekár István Szigetszentmiklós kezdett el futballozni, majd két esztendőt töltött Felcsúton, 2018 nyara óta pedig a Honvéd akadémiájának volt a növendéke, az U15-ös korosztálytól kezdve végigjárta a ranglétrát, már 17 éves kora előtt debütált a második csapatban, majd egy hosszú sérülést követően tért vissza a pályára, s nyújt egyre magabiztosabb teljesítményt.

„Boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk és továbbra a Honvéd játékosa lehetek, remélem, sikeres időszak vár ránk – mondta Pekár István. – Nagyon örülök, hogy a szezon során be tudtam kerülni a csapatba és végül stabil kezdőjátékos lettem, ami persze nem tesz elégedetté, még tovább akarok fejlődni és még többet meccset szeretnénk játszani a következő idényben. A vezérszerep nemcsak életkorfüggő, karaktertől is függ, magamat egyelőre nem sorolnám ebbe a csoportba, megvannak az erre megfelelő társak, azonban hosszú távon szeretnék én odakerülni azok közé, akik játékukkal és személyiségükkel is meghatározók. A célom, hogy jó teljesítménnyel segítsem a Honvédot abban, hogy előbbre lépjünk.“

26.06.2024, 18:16Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub