A Meton-FC Dabas SE érkezik utánpótlásakadémiánkra hétközi mérkőzésre, hogy összecsapjon második együttesünkkel. A mindössze 16 éves Sebe Botond ebben a kiírásban lett tagja felnőtt együttesünknek, amelyben eddig három találkozón kapott szerepet.
„Izgalmas volt, hogy már az első mérkőzésemen a kezdőben kaptam helyet – emlékezett vissza az MTK elleni debütálására fiatal hátvédünk –, éreztem a bizalmat a szakmai stáb részéről, de tudom, hogy még csak az utam elején járok. Meg kell szokni a felnőttfutballt, itt jóval gyorsabb a játék és a labda nélküli helyezkedés is fontosabb.”
Fiatal csapatunk a hétvégén elszenvedett vereség után a Dabas együttese ellen találna vissza újra a győzelem útjára.
„Szerintem talpra tudunk állni, mert hétvégén is teljesíteni tudtuk, amit az edző kért, mégis van, mikor nem úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnénk – emlékezett vissza a hétvégére Sebe Botond. – Megmondom őszintén, hogy nem ismerem annyira az ellenfelet, annyit tudok, hogy jó csapat érkezik, de már sokszor megmutattuk, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Várom, hogy újra pályán legyünk és amennyiben ugyanolyan hozzáállással készülünk a Dabas elleni mérkőzésre, ahogy a legutóbbi bajnokikra, akkor nyerni tudunk.”






