Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos a szervezettség

Fontos a szervezettség

Spiele

Veröffentlicht: 03.09.2022, 15:53Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A jó védekezés megtartása mellett támadásban is javulni kell

Egy nehéz sorozat utolsó állomása vár ránk, hiszen három fővárosi rangadót játszott a csapat (a Vasas ellen nyertünk, a Fraditól kikaptunk, míg az Újpesttel szemben egy pontot szereztünk), ráadásul a Fradival és az Újpesttel öt napon belül vívtunk meg, miközben a héten még Kisvárdára is utazik a Budapest Honvéd.

„Tudtuk, hogy vár ránk egy ilyen periódus, amikor nyolc nap alatt három bajnoki mérkőzésünk lesz, de a futballban az egy nagyon szép időszak, amikor sorra játszhatod a meccseket, ráadásul a fontos meccseket – hangsúlyozta Tam Courts vezetőedző. – Három derbit vívtunk, és ami a legutóbbit, az Újpest ellenit illeti, csalódott vagyok, hogy csak egy pontot szereztünk, mert azt gondolom, hogy a lila-fehérek nem jelentettek különösebb veszélyt a kapunkra, viszont a győzelemhez jobb támadójáték szükségeltetett volna. Két lehetőségünk volt, többet kellett volna kialakítani, és hiába voltunk mi a jobb csapat, ez nem járt három ponttal. Ami mindenképpen kiemelendő, az a szervezettség, napról napra, hétről hétre fejlődünk és ha ez a fejlődés megvan, akkor az a magabiztosság terén is segítséget nyújt.“

Tam Courts hozzátette, a következő feladat, hogy még tovább erősítse a csapat ezt a szervezett játékot, és erre építve lehet aztán javítani a támadásokon is, hogy több lehetőséget alakítsunk ki az ellenfelek kapuja előtt. Mert értékes az Újpest elleni kapott gól nélküli meccs, azonban a gólszerzés is rendkívül fontos.

„Egy ilyen sűrű periódusban a regeneráció a legfontosabb – emelte ki Tam Courts. – Az Újpest és a Kisvárda is egy nappal hamarabb játszott nálunk, így több az idő a pihenésre, ráadásul a kisvárdai az egyik legtávolabbi túránk a szezonban. Ettől függetlenül szeretnék eredményesek lenni, motiváltan várjuk a vasárnapi összecsapást, amelyre nemcsak fizikailag, fejben is készen kell állnunk és hiszem, hogy készen is fog állni a csapat erre. A Kisvárda rendkívül nehéz ellenfél, az előző idényben remekül teljesítettek, sőt a mostani szezonban is jól szerepelnek, kíváncsian várom, mire leszünk képesek. Jó állapotban van a csapat, egyre erősebbek leszünk, fejlődünk fizikailag és azt látom, hogy a játékosok is egyre jobban megértik, mit is szeretnénk. Folyamatosan építkezünk, lépünk előre, a következő feladat a támadások javítása, amiben az új igazolások is segíthetnek nekünk, és hiszek benne, hogy szép pillanatokkal ajándékozhatjuk meg a drukkereinket. Már vasárnap Kisvárdán is!“

03.09.2022, 15:53Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele