Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos és nehéz mérkőzés

Fontos és nehéz mérkőzés

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Bódog Tamás bízik benne, hogy eredményesek leszünk a szezonnyitón (is)

Július 13-án kezdte el a felkészülést a Budapest Honvéd FC a 2020–2021-es szezonra, és a Bódog Tamás irányította csapat öt héttel később a PAFC otthonában méretheti meg először magát, a rangadó pedig egyben szakvezetőnk első tétmérkőzése lesz a kispesti kispadon.

„A csapat jó állapotban van, jó állapotban lesz a következő időszakban, de természetesen az eredmény határoz meg mindent, az mutatja majd meg, hogyan dolgoztunk, hogyan sikerült a felkészülés – mondta a Honvéd vezetőedzője. – A játékosok teljes mértékben megvalósították azt, amit kértünk tőlük, rendben van a hozzáállásuk, bizakodva várjuk a hétvégi mérkőzést. Úgy érzem, egy hullámhosszra kerültek a labdarúgók és az edzői stáb tagjai, még nem minden tökéletes, de azon vagyunk, hogy így legyen és egyre jobbak legyünk.”

Az öthetes felkészülési időszak során Kispesten, valamint a győri edzőtáborban készült a Honvéd az előttünk álló feladatokra, a gyakorlások mellett öt felkészülési mérkőzést is vívott az együttes, most pedig jöhet a bajnoki rajt!

„A felcsúti mérkőzés egy fontos és nehéz találkozó lesz – hangsúlyozta Bódog Tamás. – Jól felkészültünk a PAFC játékából, tisztában vagyunk a jó körülmények között készülő, erős kerettel bíró riválisunk erényeivel. Kicsit változott a csapatuk, de mi is változtunk, és bízom benne, hogy eredményesek leszünk. Ennek érdekében mindent megteszünk a vasárnapi rangadón!”


A hazai együttes mestere, Hornyák Zsolt Bódog Tamáshoz hasonlóan bízik abban, hogy csapata sikerrel indítja az új szezont.

„Céljaink alapvetően ugyanazok, mint az elmúlt szezonban: minél jobban szerepelni a bajnokságban, minél tovább jutni a Magyar Kupában – nyilatkozta a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Ismét ki akarjuk vívni az európai kupaindulás jogát, azaz a harmadik pozíciót meg szeretnénk tartani. Persze minél előrébb végzünk, annál jobb, reménykedünk benne, hogy ha stabil lesz a teljesítményünk, akár a még előkelőbb helyeket is ostromolni tudjuk. Nagyon tiszteljük a kispestieket, és ugyanúgy kezeljük őket, mint bármely más ellenfelet. A piros-feketék elég erősek voltak Pisont István vezetése alatt is, azaz remek riválissal nézünk szembe. Remélem, komolyan, korrektül sikerül felkészülnünk az első mérkőzésre, és persze jó eredményt érünk el.”

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele