Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos időszak

Fontos időszak

Spiele

Veröffentlicht: 20.01.2024, 16:15Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Brusztos meccset játszottunk, a folytatásban szeretnénk gyorsítani a tempón

Hatodik kispesti mérkőzésén immár másodszor találkozott az Ajkával Csertői Aurél, aki a novemberi, Bozsik Arénában 1–0-ra megnyert bajnokin debütált a Honvéd kispadján, aztán három tét- és egy edzőmérkőzéssel „később“ pedig ismét a (most kékben játszó) zöld-fehérek ellen meccselt és a januári 120 perces erőfelmérő 2–2-es döntetlennel zárult.

„Bajnoki vagy edzőmeccs nem számít, mindig nyerni akarunk, még akkor is, ha tudtuk, hogy nem most lesznek a legfrissebbek a srácok, több hiba is ennek tudható be – kezdte a találkozó értékelését vezetőedzőnk. – Keményen megnyomtuk az elmúlt két hetet, edzések, videózás, ezért fizikailag és mentálisan sem lehetett a topon a csapat. Brusztos meccset játszottunk egy kemény ellenféllel, ami jól szolgálta a felkészülésünket. Innentől kezdve még nagyobb lesz a hangsúly azon, hogy gyorsítsunk a tempón, hogy még tovább gyakoroljuk, finomítsuk a taktikai elemeket, erre van még két hetünk és további mérkőzésünk. Örülök neki, hogy a hosszabb ideje hiányzó játékosokat leszámítva a többiek szinte problémamentesen tudták végigcsinálni a felkészülés eddigi részét, hiszen ez fontos időszaka volt a téli melónak. Többet várok még a csapattól, de ahogy mondtam, frissebbek is leszünk majd a folytatásban, ezért is kell nagy odafigyeléssel készülnünk az előttünk álló két hétre, hogy javulni tudjunk és formába lendülni a rajtra.“

20.01.2024, 16:15Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft