Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos lépés

Fontos lépés

Akademie

Veröffentlicht: 09.02.2021, 13:34Lesezeit: 2 Min.

Profi szerződést írhatott alá Dúzs Gellért

Két hét híján immár öt éve erősíti a Budapest Honvéd FC együttesét a tehetséges kapus, Dúzs Gellért, aki most pályafutása egyik fontos mérföldkövéhez érkezett – amelyet remélhetőleg még sok nagy pillanat követ majd –, hiszen klubunk két évre szóló, hosszabbítási opcióval ellátott profi szerződést kötött a 18 esztendős futballistával.

Dúzs Gellért Salgótarjában kezdte a karrierjét, majd 2016 februárjában érkezett Kispestre, az elmúlt majd’ öt évben végigjárta a korosztályos csapatokat a Magyar Futball Akadémián, aztán 2019 decemberében, 17 évesen már bemutatkozhatott az NB III-ban, ahol eddig 6 mérkőzésen védett, míg 7 alkalommal az első csapat kispadján foglalhatott helyet.

„Nagyon vártam ezt a pillanatot, amikor az akadémiára érkeztem, már akkor az volt a célom, hogy a felnőttcsapat tagja lehessek, hogy profi szerződést kapjak – kezdte Dúzs Gellért az aláírást követően. – Köszönöm az itteni edzőimnek, kapusedzőimnek, akik mindenben segítettek, a szüleimnek, a barátnőmnek, nagyon kellettek ahhoz, hogy idáig eljussak. Rögös út volt, akadtak nehézségek, de ezeket le kell győzni, mindig is úgy voltam vele, hogy előre kell nézni és a céljaimra koncentrálni. Rengeteg erőt adott a barátnőm, a szüleim támogatása, az edzők bizalma, ez is nagyon fontos egy fiatal játékos számára.”

Dúzs Gellért hozzátette, remek tapasztalatszerzés a számára, hogy az első csapattal készülhet, ez is egy fontos lépés a felnőttfutballba vezető úton. Tehetséges kapusunk kiemelte, egészen más a ritmus, nagyon jó a közösség a „nagyoknál”, s úgy érzi, be is fogadták a társak.

„Vártam már, hogy az utánpótlás-bajnokságok után a felnőttek között is lehetőséget kapjak, nagyon élvezem a felnőttfocit – folytatta Dúzs Gellért. – Ez már egy magasabb szint, gyorsabb a játék, nagyon jól érzem magam. A következő nagy cél, hogy bemutatkozzak az első csapatban, ehhez rengeteget kell még dolgozni, de úgy gondolom, hogy minden esélyem megvan arra, hogy a Honvéd NB I-es csapatában is megmutassam magam.”

09.02.2021, 13:34Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie