„Nyugodtan írd azt, hogy kupaspecialista vagyok, de nem szoktam így gondolni magamra“ – jegyezte meg mosolyogva a hétfő délutáni edzés előtt Nebojsa Vignjevic, amikor felvetettük neki, hogy szakértője a Magyar Kupának, hiszen az Újpest edzőjeként két arany- és egy ezüstérem volt a mérlege, Litvániában kupadöntős volt csapatával, míg Montenegróban kétszer vezette diadalra együttesét.
„Fontos összecsapás előtt állunk, de igazából minden mérkőzés fontos a számunkra, nincs különbség az egyes találkozók között – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic. – A kupa abból a szempontból más, hogy itt egy meccsen dől el a továbbjutás. Természetesen ez a célunk, és bár a Ferencváros mostanában nem játszik annyira jól, remek futballisták alkotják az együttest, egy pillanatra sem szabad azt gondolni, hogy könnyű dolgunk lesz. A legutóbbi két mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, szeretném, ha ezt folytatnánk és eközben támadásban is eredményesek lennénk. Remek teszt lesz számunkra a Fradi elleni mérkőzés, lemérhetjük, hogy hol tart a csapat.“
Bár jelen helyzetben a stabilitás a legfontosabb, no meg az, hogy minél távolabb kerüljünk a kiesést jelentő pozícióktól, azért mindenkiben ott motoszkál az érzés, hogy a kupában „könnyebb“ eljutni a végső sikerig.
„A Magyar Kupa valóban remek lehetőség arra, hogy kiharcoljuk a nemzetközi szereplést, de ha nyerünk is kedden, van még hátra két mérkőzés, és biztos vagyok benne, hogy a többi csapat is nagyon motivált abban, hogy minél tovább jusson a sorozatban. A legjobbunkat akarjuk nyújtani, tudom, hogy a szurkolók is bizakodnak és ezúttal is remek hangulatban lépünk majd pályára, szeretném, ha a meccs végén együtt ünnepelnénk – tette hozzá Nebojsa Vignjevic, aki a sűrű programra is kitért. – A héten öt nap alatt kettő, a múlt szombatival együtt nyolc nap alatt három mérkőzés vár(t) ránk, ráadásul mindhárom kiemelten fontos. Ennek érdekében a PAFC ellen eszközöltem néhány változtatást, még ha nem is mind sült el tökéletesen, de szükséges a rotáció. Mindig az a célom, hogy az adott meccsre megtaláljam a legjobb összeállítást, és remélem, hogy a hét két meccsén is sikerrel járunk e téren.“





