Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos szerep

Fontos szerep

Klub

Veröffentlicht: 05.07.2023, 20:18Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Kispesten képzeli el a jövőjét Kerezsi Zalán

Évről évre. Kerezsi Zalánnal.

2018 nyarán, alig 15 esztendősen érkezett Kispestre Kerezsi Zalán. A 2003-as születésű szélső Nyíregyházán nevelkedett, de 10 évesen már a Vasasnál pallérozódott, s majd’ 50 U14-es és U15-ös góllal a lábában választotta a Magyar Futball Akadémiát.

A következő nagy pillanata, 2019 őszén érkezett el, Kerezsi Zalán ekkor írta alá élete első profi szerződését, érdekesség, Szűcs Tamás társaságában, akivel két évvel később együtt lépett pályára először a Bozsikban, s a két kis „csikó“ összjátékából született meg (Nenad Lukic jóvoltából) a harmadik kispesti gól az MTK ellen. „Természetesen örülök ennek az elismerésnek. Szerintem mindenkinek ez a célja, az első profi szerződés egy fontos állomás. Nagyon szeretnék idővel a Honvéd első csapatában bemutatkozni. Ez lesz a második idényem a klubnál, szeretek itt lenni. Az akadémia színvonala miatt jöttem ide, mert úgy gondolom, hogy minden körülmény adott a fejlődéshez“ – nyilatkozta akkor az aláírást követően Kerezsi Zalán, aki az első piros-fekete szezonjában 20 U16-os góllal segítette az MFA-t.

2020 őszén még mindig csak 11. osztályos gimnazista volt Kerezsi Zalán, de már fontos mérföldkövekhez ért el. Előbb 2020 szeptemberében a Kőrösladány ellen debütált az NB III-ban (a 73. percben szerzett gólja egy pontot ért a Honvédnak), majd novemberben Felcsúton a 77. percben váltotta Kocsis Dominikot, így két hónap alatt az NB III-ban és az NB I-ben is bemutatkozhatott.  A fiatal támadó egyébként impozáns mérleggel menetelt végig a korosztályos csapatokon, az U14-es és U15-ös 59 meccs/45 gól után Kispesten az U16-ban 28/20, az U17-ben 16/10, míg az U19-ben 12/7 a mérleg, a folyamatos felfelé játszás mellett az NB III-ban 53 találkozón 29-szer volt eredményes.

A fontos momentumok a következő esztendőben sem kerülték el a korosztályos válogatottban is szereplő Kerezsi Zalánt, aki 2021 nyarán (éppen a Vasas elleni edzőmeccsen) megszerezte első gólját az első csapatban és a nyár végén pedig szerződéshosszabbítással ismertük el a teljesítményét. „Nagy lépés a karrieremben ez a szerződéshosszabbítás – jelentette ki Kerezsi Zalán. – Az első profi szerződés is fontos mérföldkő, a hosszabbítás pedig azt jelenti, hogy még komolyabban számolnak az emberrel. Még mindig egy feltörekvő, fiatal játékos vagyok, de felnőtt szinten is látnak bennem potenciált, ami nagyon jó érzés. Jó érzés és egyáltalán nem teher, a nyomás része a profi futballnak. A következő célom az, hogy a második együttesben való szereplés mellett, kemény munkával, minél több játékpercet harcoljak ki magamnak az első csapatban.”

Az említett célok aztán lépésről lépésre teljesültek, Kerezsi Zalán ugyanis a 2020/2021-es, majd az azt követő idényben is meghatározó tagja volt a második csapatnak, a 2022-es év pedig újabb nagy lépéseket hozott. Támadónk februárban bemutatkozott az NB II-ben, márciusban megszerezte első találatát a másodosztályban (kooperációs partnerünk, a Siófok 1–0-ra nyert a Szabó Alexszel felálló Szolnok otthonában), májusban jött az első mesterhármas a felnőttek között (Vác–Honvéd 2–3 az NB III-ban, amely csapatból kilencen készülnek most Pizenits Máté gárdájával), augusztusban pedig első NB I-es gólját ünnepelhette, a Paks elleni bombát a forduló legszebbjének is választották!

KUN GERGELY, a Budapest Honvéd ügyvezetője
„Fontos számunkra az értékeink megtartása és fejlesztése, szeretnénk minél magasabb szintre juttatni őket. Mi nem úgy képzeljük el a csapatépítést, hogy hozunk egy csomó játékost és melléjük csatlakoznak be a saját nevelésűek, hanem a saját nevelésű bázisunkhoz csatlakoznak az érkezők. Kerezsi Zalán is fontos tagja ennek a Honvéd-nevelésű magnak, akiben hosszú távon gondolkozunk, hiszen egy remek mentalitású srácról beszélünk. Zalán igen fiatalon szerzett már NB I-es és a NB II-es tapasztatot is, nemcsak futballistaként, hanem a személyiségét tekintve is remekül illeszkedik a közösségbe, intelligens, szorgalmas játékos, ilyen típusú labdarúgókat szeretnénk látni a Honvéd öltözőjében. Semmiképpen sem szeretnénk aprópénzre váltani az értékeinket, az a cél, hogy itt maradjanak velünk, fejlesszük őket, jussunk fel, legyünk sikeresek az NB I-ben, s ennek az útnak a részeként nemzetközi karrierre is készen álljanak a srácok. Ez fontos szakmailag és a nemzetközi transzferek gazdaságilag is lényegesek a klub számára.“


S bár a mostani esztendő (első felében) érthetően nem a kellemes emlékek dominálnak, azért szerzett három NB I-es gólt (abból egy győzelmet, míg egy döntetlent ért), 2023 nyarán pedig jöhetett az újabb szerződéshosszabbítás, hiszen klubunk hosszú távon számít Kerezsi Zalánra. „Nagyon örülök ennek a bizalomnak, sokat jelent, hogy több év volt még hátra a szerződésemből, de a klub meghosszabbította azt. Voltak lehetőségeim, azonban a Honvédnál hosszú távú projektről van szó, amiben szeretnék részt venni, hiszen kölcsönös a bizalom egymás irányába. Szeretnék fontos tagja lenni a csapatnak, gólokkal, gólpasszokkal segíteni – hangsúlyozta Kerezsi Zalán. – Már a felkészülés első heteiben is nagyon jó egység kezd kialakulni, bízom benne, hogy csapatként bármire képesek lehetünk. Egyetértek azzal, hogy nekünk, az U21-es válogatottban szereplő fiataloknak már komolyabb szerepet kell vállalni, itt a lehetőség, meg kell mutatni, mire vagyunk képesek! Érdekes szituáció, hogy már nálunk fiatalabbak is vannak a keretben, miközben szerencsére rutinnak sem vagyunk híján, Ivan Lovric, Tomás Tujvel vagy éppen a nyáron érkező Adorján Krisztián mindannyiunknak sokat segíthet, ahogy Kovács Nikolasz tapasztalata is fontos a csapatnak. Emellett a szurkolóinkat is szeretném kiemelni, nem sok helyen fordul elő, hogy a kiesés után ilyen hangulat fogadja a csapatot egy edzőmeccsen. Érzem a szeretet, a maradásomban ez is szerepet játszott.“

S bár nem látunk a jövőbe, Kerezsi Zalánnak 2024 nyarára is komoly tervei vannak, szeretne újra az első osztályban futballozni, s természetesen kispestiként. „Az elsődleges célunk, hogy visszakerüljünk az NB I-be és ott is komoly terveink vannak, magyarokra, akadémistákra építve szeretnénk nagy célokért küzdeni. Szeretnék a feljutásban komoly szerepet játszani, utána pedig az NB I-ben is meghatározó játékosként segíteni a csapatnak. Biztos, hogy kemény szezon előtt állunk, bízom a sikerekben, de valószínűleg lesznek nehezebb, kevésbé jó meccseink is, ettől függetlenül elengedhetetlen, hogy a tűz mindenkinek ott lobogjon a szemében!“ – tette hozzá Kerezsi Zalán.

05.07.2023, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub