2022 első felkészülési mérkőzésén nulla nullás döntetlent játszott csapatunk a ZTE ellen, hatvan percet az első keret egészséges tagjai játszottak, harmincat pedig a második csapatunk. A találkozó első felében domináltunk, de az utolsó harmadban is pariban voltak a fiatalok a vendéggel.
„Pont tíz mezőnyjátékosunk maradt azok közül, akik az első kerettel készülnek, szerencsére találtunk ehhez egy játékrendszert is, jól működtek a megbeszélt elemek, egyáltalán nem vallottunk szégyent – kezdte a felkészülési mérkőzés értékelését Horváth Ferenc vezetőedző. – Nagyon fontos volt, hogy játsszunk, hiszen rövid a felkészülési idő, kell, hogy az egészséges játékosaink meccsben legyenek, és bár volt kockázata annak, hogy ilyen kevés felnőttjátékossal, illetve egy csapatnyi fiatallal futballozunk, örülök, hogy megtartottuk a mérkőzést. Jó döntésnek bizonyult, hogy a második csapat tagjainak is lehetőséget adtunk, sok tehetséges fiatalunk van, akik tartották az eredményt, sőt még tíz emberrel is alakítottunk ki helyzeteket.“





