Július 21-én, vasárnap 10:30-tól a Csákvárt fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Az NB II-es rajt előtt ez lesz az utolsó felkészülési meccsünk. Az Aqvital FC Csákvár ellen eddig két edzőmeccset játszottunk, mindkettőt ugyanabban az évben és mindkettőt Budapesten.
2018 január 20-án a Zodony utcai ESMTK-pályán (korábban Téglaégető utcának hívták és a Budapesti Honvéd-utánpótlás bázisa volt) fogadtuk a Fejér vármegyei együttest. A Csákvár vezetőedzője Szíjjártó István volt, aki játékos korában bajnok volt a Honvéddal. A mieinknél Ikenne-King fél év kihagyás után, súlyos sérüléséből felgyógyulva lépett pályára és a kezdőcsapatban három próbajátékos kapott szerepet. A védelem bal oldalán a brazil-magyar Fabio, a középpályán a horvát Milicevic, elől pedig az egykori MTK-labdarúgó Csiki Norbert jutott lehetőséghez (végül egyikük sem kapott szerződést a Honvédtól).
Meglepetésre a félidő vége előtt öt perccel a vendégek Sándor György révén megszerezték a vezetést. Arról, hogy a csákváriak vezetéssel menjenek az öltözőbe, Danilo gondoskodott, a brazil támadó a szünet előtt két perccel kiegyenlített.
A mérkőzés hajrájában felgyorsultak az események Lukács látványos góllal szerzett vezetést a mieinknek, a válasz nem sokáig késett a Honvéd utánpótlásban is megfordult Sajbán Viktor két perc múlva egyenlített. A meccset végül a kispestiek nyerték, miután a 90. percben Csiki Norbert megszerezte a győztes gólt.
A második találkozót 2018. október 12-én játszották, ezúttal a Bozsik Stadionban fogadtuk a csákváriakat, kispadjukon továbbra is Szíjjártó Istvánnal. A vendégeknél három a Magyar Futball Akadémia nevelkedett játékos, Bobál Gergő, Farkas Aurél és Falusy Bálint is pályára lépett. A találkozón a Budapest Honvéd hét válogatott kerettag játékosát (felnőtt, U21, U19) nélkülözte. Ennek ellenére nagy fölényben játszottak a mieink, és fél óra elteltével Tischler Patrik révén megszerezte a vezetést a Honvéd. A második félidőben Supka Attila vezetőedző öt helyen változtatott. Szerencsére Tischler Patrik a pályán maradt és folytatta a gólgyártást, a félidő elején két gólt is szerzett háromra növelve a piros-feketék előnyét. Úgy tűnt, a kispestiek fölényes győzelmet aratnak, de a mérkőzés végén alábbhagyott a koncentráció és a vendégek előbb szépítettek, majd feljöttek egy gólra, az utolsó percben pedig egyenlíteni tudtak.
2018. január 20.
BUDAPEST HONVÉD–AQVITAL CSÁKVÁR 3–2 (1–1)
ESMTK-pálya, zárt kapuk mögött
G: Danilo, Lukács, Csiki, illetve Sándor, Sajbán.
Honvéd: Horváth A. – Ikenne-King (Erdélyi), Baráth (Deák), Bobál D., Fabio – Milicevic, Nagy G. (Stoiacovici), Danilo (Rózsahegyi), Herjeczki (Tömösvári) – Csiki, Kabangu (Lukács).
Vezetőedző: Supka Attila
2018. október 12.
BUDAPEST HONVÉD FC–AQUITAL FC CSÁKVÁR 3–3 (1–0)
Bozsik Stadion, zárt kapuk mögött
G: Tischler (3), illetve Oroszi, Kiprich, Simon M.
Honvéd: Horváth A. – Batik (Lovric), Kálnoki-Kis, Skvorc – Kovács N. (Kukoc), Holdampf (Vadócz), Fousseni (Pilík), Hidi, Uzoma – Tischler, N’Gog (Danilo).
Vezetőedző: Supka Attila





