A ZTE és a Győr után újabb NB I-es riválissal találkoztunk a felkészülés során, a negyedik gyakorló mérkőzésünket a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián játszottuk le a szombati kánikulában, ahol az MTK Budapest vendégei voltunk.
A találkozó a csütörtökön elhunyt Bordás Gergő emlékére gyászszünettel kezdődött, majd a harmadik percben Ene Kornél révén kispesti helyzettel folytatódott/indult, ekkor azonban (még) nem találtunk be Demjén Patrik hálójába. Érdekesség, hogy a kék-fehérek két mérkőzést játszottak egymás után, s a neveket nézve egyértelműen ellenünk szerepeltették az erős csapatukat. (Nálunk hárman hiányoztak, Szabó Alex és Kocsis Gergely betegség miatt, míg Csilus Tamás a terhelés optimális elosztása érdekében ezúttal pihenőt kapott a szakvezetéstől.)
Nem véletlenül említettük, hogy a „még nem találtunk be“, ugyanis a 10. percben már megszereztük a vezetést, Holman Dávid adott remek passzt Medgyes Zoltánnak, aki a balösszekötő helyéről, nagyjából tíz méterről tűpontosan lőtte ki a bal alsó sarkot, megszerezte ezzel az első kispesti gólját.
Az első negyedóra végén az MTK-nak is adódott helyzete és veszélyes szöglete, de a védelmünk mindkétszer a helyén volt, majd ismét mi alakítottunk ki több lehetőséget. Lőrinczy Attila távolról próbálkozott, utána pedig Holman újabb remek indítása után ezúttal Kerezsi került helyzetbe, a lövés azonban már nem sikerült, Demjén kaparintotta meg a labdát, míg az ivószünet még egy Dúzs Gellért-védést jegyezhettünk fel.
A 30. percben jött a második gólunk, a saját térfelünkön, a bal oldalon Benczenleitner Berna szerzett labdát, majd védőnk, Holman és Medgyes is nagy lendülettel indult meg előre, Benczenleitner Holmannal játszott össze, beadását pedig a jobb oldalon érkező Kerezsi Zalán helyezte a hálóba, 2–0.
A 36. percben ismét a hazaiak kerültek helyzetbe, sőt egy perccel később gólt is szereztek, Bognár szabadrúgását Kata csúsztatta a hálónkba, míg a 42. percben Dúzs húzott le a lövésszerű ívelést.
A térfélcserét követően a játék képe is változott, az 51. percben Polievka révén egyenlített az MTK, az 54.-ben Gyetván Márk mutatott be egy szép védést, a következőben azonban már átvette a vezetést a házigazda. A kék-fehér dupla volt még egy veszélyes szabadrúgása a házigazdának, egy óra elteltével pedig Medgyes adott jó ütemű mélységi passzt Holmanak, sajnos a védők menteni tudtak. Kiegyenlítettebbé vált a játék ebben a periódusban, majd a félidő derekán érkeztek a cseréink, Simon Benedek a 69. percben remek távoli lövéssel vétette észre magát. Löketét Demjén még szögletre tenyerelte, Krajcsovics sarokrúgása után viszont Benczenleitner fejelt, a kapu előtt lepattanó labdát Kundrák Norbert közvetlen közelről passzolta a hálóba.
Nem állt sokáig egálra a parti, az MTK-nál is betalált egy cserecsatár, Németh Krisztián a 74. percben 4–3-ra módosította a találkozó állását. A hajrában főleg Krajcsovics Ábel közreműködésével veszélyeztettünk szélsőnk szögletből, szabadrúgásból, jobban, ballal próbálkozott, az MTK védelmén azonban már nem találtunk fogást, így fordulatos, gólgazdag mérkőzésen a hazai együttes győzött, mi pedig elmondhatjuk, hogy pariban voltunk NB I-es riválisunkkal és hasznos meccset vívtunk két héttel a bajnokság előtt.
Az ötödik és egyben az utolsó gyakorlómeccsünket jövő vasárnap a Csákvár ellen vívjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD FC 4–3 (1–2)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
V: Fekete László (Bartis L., Lantos T.)
G: Kata (36.), Polievka (51.), Kovács P. (55.) Németh K. (74.) ill. Medgyes (10.), Kerezsi (31.), Kundrák (69.)
MTK: Demjén – Varju, Beriashvili, Nagy Zs., Hei – Horváth A., Kata (Németh K., a szünetben), Bognár, Kovács P. (Anokye, 64.) –Jurina (Molnár R., a szünetben) Polievka (Herczeg, 78.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
Honvéd: Dúzs (Gyetván, a szünetben) – Pauljevic, Pekár (Szabó T., 66.), Ene, Benczenleitner – Sigér, Nyitrai, Lőrinczy (Keresztes, 66.) – Kerezsi (Kundrák, 66.), Holman (Simon B., 66.), Medgyes (Krajcsovics, 66.)
Vezetőedző: Csertői Aurél
A BUDAPEST HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Június 29., szombat, 13:00
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd FC 1–2
Andráshida
Július 3., szerda, 10:30
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 2–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Július 6., szombat, 11:00
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC 3–0
Győr, ETO Park
Július 13., szombat, 18:00
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC 4–3
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
Július 21., vasárnap, 10:30
Budapest Honvéd FC–Aqvital Csákvár FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont





