Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fővárosi rangadók

Fővárosi rangadók

Akademie

Veröffentlicht: 15.05.2024, 12:23Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Vasassal és a Ferencvárossal játszottak korosztályos csapataink

Két bajnoki mérkőzés várt az elmúlt héten akadémistáinkra, az U17-es gárda a Vasas vendége volt, míg az U14-es együttes a Ferencvárost fogadta.

Az idősebbeknél ahogy ősszel, ezúttal sem bírt egymással a két együttes, igaz, amíg 2023 decemberében Kispesten potyogtak a gólok (3–3), addig a Vasas-pályán érintetlenek maradtak a kapuk.

U17, KIEMELT CSOPORT, 21. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD FC 0–0

Vasas Sporttelep

V: Döbröntey Gábor  (Tóth D., Arató M.)

Honvéd: Papp — Acsai (Seres, 30.), Polonkai (Igricz, 77.), Bencsetler, Kecskés (Kovács B., 67.), Szlovák (Kovács E., 67.), Csákány N. (Gáspár, a szünetben), Szabó Á., Birtalan, Nagy M., Joó.
Vezetőedző: Bene Ferenc

Bene Ferenc: – Játékstílusunkat sikerült a mérkőzésen megvalósítani, azonban a gól hiányzott a csapatból. Sajnos a támadóharmadban, az átmeneteinknél, illetve a a pontrúgásainknál sem hoztunk jó döntéseket, így nem is lehetett más az eredmény, mint a 0–0. Összességében a játékosok mindent megtettek a győzelemért, de egyrészről az ellenfelünk jól védekezett, másrészről nem voltunk elég „élesek“ a támadóharmadban. 

U14, KIEMELT CSOPORT, 26. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–FERENCVÁROSI TC 0–1 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth Csaba (Pusztai G., Dobó G.)
G: Szegedi (51.)

Honvéd: Mácsik – Halgas (Marinyák a szünetben), Völgyi, Kralicsek, Solymos K., Hegyes, (Demeter Cs., 74.), Paucsics (Kenderesi, 52.), Huszár (Kollár, 59.), Vérten, Horváth-Garaba, Schmél (Csendes, 74.)

Vezetőedző: Fűzfa Gergely

Fűzfa Gergely: – A játék képének megfelelt volna a döntetlen, de amíg az egyik oldalon egy egyéni villanás különbséget jelentett, ami mi nem tudtunk élni az adódó lehetőségeinkkel. Ahogy a korosztályokban lépegetnek majd előre a srácok, úgy fogják megérteni, hogy minden apró részletnek jelentősége van.

15.05.2024, 12:23Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie