Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gól, a legvégén

Gól, a legvégén

Spiele

Veröffentlicht: 03.12.2021, 23:35Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Nenad Lukic tizenegyesével elhoztuk a három pontot Paksról

523 NB I-es meccs hiányzott a Budapest Honvéd keretéből Pakson, mivel Bőle Lukács (122) combsérülés, Batik Bence (132) és Ivan Lovric (269) pedig eltiltás miatt szorult a lelátóra, ahol azt láthatták, hogy a házigazda már az ötödik percben megszerzi a vezetést az újabb kulcsfontosságú találkozón: egy előreívelt labdát Ádám Martin vett át, megtolta befelé, majd 18 méterről – egyébként gyönyörűen – tekert a hálóba, a labda a jobb oldali kapufát is érintette.

Kétszeresen is hátrányos helyzetbe kerültünk tehát már a találkozó elején, amelyen Lovric távollétében Nagy Gergő játszott jobb oldali védőt, de még ki sem derülhetett, hogyan birkózik meg a csupaszív játékosunk a szükségszerepkörrel, máris vezetett a Paks.

A góltól lendületbe is jött a hazai együttes, több gyors akciót is vezetett, a 22. percben Szappanos Péter már négy védésnél járt (ebből kettő kifejezetten nagy volt), míg nálunk Zsótér Donát beadását szedte fel Rácz kapus, a Nenad Lukicnak szánt, remeknek tűnő indítását pedig a védők fülelték le.

A félidő derekán Nono szögletét Baráth csúsztatta meg, de Rácz Gergő jó érzékkel paskolt bele a labdába, majd a 33. percben Hidi lövését (Zsótér adott előtte jó passzt) hárította a kapus, s bár a kísérlet kipattant róla, csapatkapitányunk még fejelni is tudott, a felpattanó paksi kapuvédő menteni tudott.

Bár a hazai támadások továbbra is magukban hordozták a gólveszélyt, de kiegyenlítettebbé vált a játék, a 36. percben aztán Nenad Lukic ismét egy gólra csökkentette hátrányát Ádám Martin mögött a góllövőlistán, egyben megszerezte az egyenlítést érő tizedik kispesti találatát.

Sokáig viszont nem volt okunk az örömre, a játékrész hajrájában ugyanis Berke Balázs a VAR segítségével büntetőt ítélt (Dusan Pantelic szabálytalankodott), Ádám Martin pedig nem hibázott, a balra vetődő Szappanos Péter mellett a kapu közepébe lőtt. Szerencsére azonban nem itt ért véget az első felvonás, hiszen másodszor is egyenlítettünk, ezúttal Hidi Patrik révén, a két gárda tehát a bajnokság korábbi meccseihez hasonlóan most is gólgazdag mérkőzést játszott, és bíztunk benne, hogy a térfélcserét követően kispesti gólból lesz több.

A második félidőben aztán csökkent a gólok száma, s abból a szempontból is változott a mérkőzés képe, hogy a mieink kerültek fölénybe. Szerencsére a viharos paksi támadások elmaradtak, sikerült lefékezni a vendégeket, miközben mi birtokoltuk többet a labdát, domináltunk, s előttünk adódtak ígéretes lehetőségek.

Nono szögleténél ismét Baráth veszélyeztetett, majd Zsótér szabadrúgását védte Rácz Gergő, aztán Lukic fordul le a védőjéről, de nem maradt már erő a lövésre, míg a 73. percben Nagy Dominik indítása után Zsótér bombázott mellé.

Jó volt látni, hogy kontrolláljuk a meccset, viszont az ismert nehéz helyzetben az egy pont csak mérsékelt sikert jelentett volna, azonban a srácok egy pillanatra sem álltak meg, az igyekezet pedig kifizetődött, ezúttal minket segített a VAR: Nenad Lukic ellen szabálytalankodott Lenzsér, Berke Balázs a videózás után büntetőt ítélt, amit a sértett gólra váltott!

Nenad Lukic lövése a bal oldali kapufáról keresztbe gurulva kötött ki a hálóban, további néhány tizedmásodpercnyi idegbajt hozva ránk, a lényeg azonban, hogy támadónk duplázott, győztes gólt szerzett, és ezúttal végre mi találtunk be az utolsó pillanatban.

Rendkívül fontos három pontot szereztünk, s reméljük, a siker mikéntje lelkileg is hozzátesz a folytatáshoz.

OTP Bank Liga, 15. forduló

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–3 (2–2)

Paksi FC Stadion

V: Berke Balázs (Szalai B., Vígh-Tarsonyi G.)

G: Ádám M. (5., 44. – tizenegyesből) ill. Lukic (36., 90+5. – tizenegyesből), Hidi (45+2.)

Paks: Rácz G. – Tamás O. (Szabó B., 70.), Szélpál, Lenzsér – Sajbán, Windecker, Bognár I. (Nagy R., 83.), Papp K. (Balogh B., a szünetben), Szabó J. – Böde (Osváth, a szünetben), Ádám M.

Vezetőedző: Bognár György

Honvéd: Szappanos – Nagy G., Baráth, Klemenz, Tamás K. – Pantelic (Banó-Szabó, 84.) – Nono, Hidi – Nagy D. (Kerezsi, 88.), Lukic, Zsótér (Balogh N., 77.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

03.12.2021, 23:35Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele