Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Grúz irányító érkezik

Grúz irányító érkezik

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Zakaria Beglarisvili a Honvéd kölcsönjátékosa lesz

Már ősszel is téma volt, hogy irányító középpályást szeretne szerződtetni a Budapest Honvéd FC, s a klub szakemberei pedig ennek megfelelően jó néhány játékost megnéztek, s végül Zakaria Beglarisvili lett a kiválasztott.

A 28 esztendős grúz labdarúgó az észt FC Flora játékosa, az előző szezonban bronzérmet szerzett csapatával, mind a 36 bajnokin pályára lépett, ezeken 30 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott! Beglariasvili pályafutása során 240 észt első osztályú mérkőzést játszott, 94 gól és 95 assziszt fűződik a nevéhez, a grúz válogatott egyszer lépett pályára.

Beglariasvili kölcsönbe érkezik a Honvédhoz, a szerződése június 30-ig érvényes.

„Tudom, hogy Puskás Ferenc csapatáról van szó, aki a Honvédban, majd a Real Madridban is szerepelt – kezdte Zakaria Beglarisvili. – Jó helyre kerültem, az első benyomásaim alapján jó játékosok alkotják a csapatot, és a szakmai munka is rendben van. Észtországban mindent megnyertem, szeretnék itt is sikeresen szerepelni, és a Honvédnál is minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Több klub is érdeklődött irántam, de úgy éreztem, hogy a Honvéd akar a leginkább. Itt vagyok, készen állok arra, hogy sikeres tavaszt produkáljunk.”


Zakaria BEGLARIASVILI

Született: 1990. április 30.

Magasság/súly: 171 cm/58 kg

Poszt: támadó középpályás

Korábbi klubjai: Metalurgi Rusztavi (grúz), Ajax U19 (holland), Lokomotivi Tbiliszi (grúz), FC Flora (észt), Sioni Bolnisi (grúz), FC Flora

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub