Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Gyönyörű a stadion, csodálatosak a szurkolóink”

„Gyönyörű a stadion, csodálatosak a szurkolóink”

Klub

Veröffentlicht: 25.07.2021, 14:12Lesezeit: 2 Min.

Zsótér Donát játszotta a legtöbbet a Bozsik Aréna avatómérkőzésén

A fantasztikus felvezetőműsor és a szurkolók csodálatos koreográfiája után csupán tíz perc telt el a Honvéd–Villarreal stadionavató mérkőzésből, amikor ismét vastaps zúgott fel a Bozsik Arénában: az első osztályú futballtól búcsúzó Djordje Kamber még fogadta az utolsó pacsikat csapattársaitól, majd átadta a helyét Zsótér Donátnak.

„Hatalmas felelősség volt így pályára lépni, hiszen Kambi nagyon sokat tett a Budapest Honvédért és a magyar labdarúgásért. Ezzel minden játékosnak meg kell küzdeni, nekem inkább megtiszteltetés volt, mint teher – kezdte Zsótér Donát, aki saját teljesítményére is kitért az összecsapás kapcsán. – Örök emlék lesz ez az este, jól éreztem magam. Már az elején be volt tervezve, hogy majdnem végigjátszom a mérkőzést. Nagyon örülök neki, hogy 80 percig bírtam abban a ritmusban, amelyet várnak tőlem, bár őszintén bevallom, elfáradtam, jó ritmusú, hajtós meccs volt.”

Zsótér Donát volt az a futballista, aki a legtöbb időt futballozott az ünnepi találkozón, de játékán ez valóban nem látszott meg, a pálya szinte minden szegletében feltűnt. A középpályás szerint nem volt messze a sikertől a Budapest Honvéd, de sokkal fontosabb, hogy tétmeccseken eredményesen szerepeljen a csapat.

„Remek ellenféllel szemben játszottunk, akár A, akár B csapat, mégiscsak a Villarrealról, egy spanyol élklubról van szó, és ez érződött a pályán is – utalt a vendégjátékosok labdabiztosságára Zsótér Donát. –  Úgy gondolom, mi is helytálltunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Az utolsó passzok nem mindig jöttek össze, de van egy hetünk kijavítani ezeket. Mindenképpen szeretnénk az első tétmeccsünkön itthon tartani a három pontot, nincs más választásunk!”

Bizonyára a szurkolók fejében is ez motoszkál a DVSC elleni bajnoki előtt, ám az ő teljesítményükre még érdemes kitérni a stadionavatóval kapcsolatban is, Zsótér Donát is végig érezte azt a hatalmas erőt, amelyet a lelátóról sugárzott a piros-fekete tábor.

„Ezt az érzést nem lehetett, nem is szabadott kizárni – magyarázta a sokoldalú játékos. – Fantasztikus volt, amit kaptunk a szurkolóktól ezen a meccsen, nagyon hálásak vagyunk nekik. Remélem ez a kiváló atmoszféra sokáig ki fog tartani, de tudom, hogy ez a mi teljesítményünkön múlik, ezért kell küzdenünk. Bízom benne, hogy a bajnokikra is legalább ennyien kilátogatnak majd. Talán egy-két meccs kell még, hogy teljesen belakjuk az arénát, de gyönyörű a stadion, csodálatosak a szurkolóink, így biztos vagyok benne, hogy hamar megszokjuk.”

25.07.2021, 14:12Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub