Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győrtől Békéscsabáig

Győrtől Békéscsabáig

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 4 Min.

Kölcsönfigyelő – többen is fontos tagjai voltak csapatuknak az őszi szezon során

A 21. fordulóval december közepén fejeződött be a Merkantil Bank Liga őszi szezonja. Összesen 12 játékosunk szerepel az NB II-ben (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így a félév folyamán kiemelt figyelemmel követtük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva, az idény végeztével pedig megnéztük, hogyan teljesítettek ősszel a honvédosok.

Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint, Cipf Dominik, László Dávid, Megyeri Gábor, Tóth-Gábor Kristóf (BFC-Siófok): hektikus félszezont zárt a Siófok, hétről hétre más-más arcát mutatta. A Balaton-parti együttes az első 21 fordulóban legyőzte a Vasast, a Budaörsöt és a Gyirmótot is, pontot rabolt a DVSC-től, de a tabella hátsó felében található riválisaival nem bírt, így a 13. helyen várja a folytatást – november eleje óta már Waltner Róbert irányításával.
Erdélyi Botond sérülés miatt csupán szeptember közepéig tudott a csapat rendelkezésére állni, ebben az időszakban 5 mérkőzésen 414 percet játszott, egy gólpasszt osztott ki, illetve a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa-találkozón is végig pályán volt.

Horváth Milán a legfoglalkoztatottabb siófoki kölcsönjátékosunk volt, 18 összecsapásból 15 alkalommal a kezdőcsapatban szerepelt, összesen 1330 percet futballozott ősszel. Teljesítményére az utolsó fordulóban a Budaörs elleni találattal tette fel a koronát.


Tömösvári Bálint általában a kispadról szállt be, ám rendszerint új színt vitt csapata játékába, hiszen 16 mérkőzésen két gól és két gólpassz került a neve mellé, a DEAC és a Kazincbarcika kapuját is bevette. A Magyar Kupában mindkét találkozón szerepet kapott, a Monor elleni – tizenegyespárbajba torkolló – csatán ő szerezte a Siófok vezető találatát. Összesen 710 percet töltött a pályán az őszi szezon során.
A két klub közötti kooperációs megállapodásnak köszönhetően a kettős játékengedéllyel rendelkező Cipf Dominik négy, Tóth-Gábor Kristóf kettő, László Dávid, és időközben az AS Romához szerződő Megyeri Gábor pedig egy-egy alkalommal lépett pályára sárga-kék mezben, Cipf két gólt is szerzett, a Kaposvár, illetve a Budaörs ellen volt eredményes.


Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): remekül indult az idény az Ajka számára, stratégiai partnercsapatunk az ötödik fordulót követően még a tabellát is vezette. Az ősz második felében sérülések és a koronavírus is hátráltatta az egyre rapszodikusabban teljesítő együttest, amely a 12. pozícióban telel.
Irimiás Gergő 16 bajnokin kapott szerepet, remek gólt szerzett a Kaposvár ellen, emellett egy gólpasszt is kiosztott az ősz folyamán. A Ceglédi VSE elleni Magyar Kupa-meccset is beleszámítva összesen 721 percet játszott.
Kovács Nikolasz a 7. fordulóban, a Budaörs elleni találkozón szenvedett lábközépcsonttörést, így ezt követően már nem is tudott visszatérni. Pedig nagyszerűen indult számára az ősz, az első hét bajnokit kivétel nélkül végigjátszotta, az U21-es válogatottba is meghívták.
Soltész Dominik hasonló utat járt be, ő a hatodik fordulóban szenvedett bokasérülést, viszont az őszi szezon második felében már ismét csapata rendelkezésére állt. A másfél hónapos kihagyás ellenére 585 játékperc jutott neki, két gólt szerzett ezalatt, a Csákvár és a Dorog ellen.


Tóth Péter négy bajnokin kapott lehetőséget, a Vasas ellen a kezdő tizenegy tagjaként bizonyíthatott. Emellett az Ajka mindkét kupameccsén csapatba került, így összesen 246 percet töltött a pályán.
Zvara Levente többnyire kispados volt, egy-egy bajnoki-, illetve Magyar Kupa-találkozón játszott, összesen 50 percet.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): felszálló ágban zárta az őszt az ETO, október közepén még a kiesőhelyek elől menekült az együttes, Csató Sándor vezetőedző érkezése után azonban sorra nyerte a mérkőzéseket, és felkapaszkodott a 10. helyre.
Májer Milán nagyszerű félszezonon van túl, a bajnokságban öt, a Magyar Kupában két találatig jutott, a DEAC, a Csákvár és a Szeged kapujába egyszer, a Pápa és a Gyirmót hálójába kétszer köszönt be, mindemellett négy gólpasszt is kiosztott. 23 összecsapáson összesen 1788 játékperccel ő töltötte a pályán legtöbbet kölcsönjátékosaink közül.
Nem sokkal maradt el tőle Temesvári Attila, aki 1699 percet játszott, ezalatt védő létére két találatot és egy gólpasszt jegyzett.
Az ősz folyamán mindkét kölcsönjátékosunkat meghívták az U21-es válogatott összetartására is.

Juhász Zsombor (Gyirmót FC Győr): a Gyirmót csapatának is okozott nehézségeket a vírushelyzet, ennek ellenére az egyik legstabilabb teljesítményt nyújtotta a győri gárda, amely az 5. helyen fordul.
Juhász Zsombor öt bajnoki találkozójából háromszor is a kezdőcsapatban kapott helyet, a Kerekegyháza elleni kupameccset is végigjátszotta, így összesen 369 percet kapott.

Fazekas Lóránt (Békéscsaba 1912 Előre): óriási talány, hogy teljesített volna a Békéscsaba a csapaton végigsöprő koronavírus-járvány nélkül, hiszen a betegségek előtt és után is kitűnően szerepelt a viharsarki gárda, de a fertőzéssorozat alatt közel két hónapig gólt sem tudott lőni az Előre, a 9. helyen vág neki a tavasznak Preisinger Sándor legénysége.
Fazekas Lóránt négy bajnokit és egy Magyar Kupa-találkozót végigjátszott, egy ízben pedig a mérkőzés végén cserélték be, így áll össze számára az őszi 451 játékperc.

Kölcsön- és kooperációs játékosaink mutatói a 2020/2021-es őszi szezonban

 

Mérkőzés

Kezdő

Csere

Játékperc

Gól

Gólpassz

Májer Milán

23

23

–

1788

7

4

Temesvári Attila

19

19

–

1699

2

1

Horváth Milán

18

15

3

1330

1

–

Irimiás Gergő

17

5

12

721

1

1

Tömösvári Bálint

18

6

12

710

3

2

Kovács Nikolasz

7

7

–

630

–

2

Soltész Dominik

10

7

3

585

2

–

Fazekas Lóránt

6

5

1

451

–

–

Erdélyi Botond

5

5

–

414

–

1

Juhász Zsombor

6

4

2

369

–

–

Cipf Dominik

4

3

1

253

2

–

Tóth Péter

6

3

3

246

–

–

Megyeri Gábor

1

1

–

90

–

–

Tóth-Gábor Kristóf

2

1

1

60

–

–

Zvara Levente

2

1

1

50

–

–

László Dávid

1

1

–

45

–

–









(Dőlt betűvel a kooperációban résztvevő játékosokat jelöltük)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub