Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem a litvánok ellen

Győzelem a litvánok ellen

Akademie

Veröffentlicht: 28.09.2022, 00:17Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Bozsik Arénában, MFA-nevelésekkel a pályán nyert a magyar U21-es válogatott

A tavalyi U21-es Európa-bajnokság után ismét válogatott mérkőzésnek adott otthont létesítményünk, a Bozsik Aréna, kedden este ugyanis Kispesten lépett pályára az U21-es magyar válogatott, amely Litvánia korosztályos együttesét fogadta.

A kezdőcsapatban három honvédos kapott helyet, a szezont győri kölcsönjátékkal töltő Benczenleitner Barna mellett NB I-es gárdánk két fontos tagja, Bocskay Bertalan és Szabó Alex. Mellettük a pénteki, Bulgária elleni találkozó győztes gólt szerző Kocsis Dominik, valamint korábbi akadémistánk, a zalaegerszegi Németh Dániel a kispadon várta, hogy lehetőséghez jusson.

A mérkőzésen aztán a magyar válogatott dominált, gyakorlatilag végigtámadtuk az első félidőt, több lövésünk is csak kevéssel ment mellé – Benczenleitner több veszélyes beadással, Bocskay egy távoli kísérlettel vette ki a részét a magyar akcióból –, gólt szerezni azonban a szünetig nem sikerült. A térfélcserét követően is a mieink maradtak támadásban és az 53. percben Németh András révén megszereztük a vezetést.

A gól után nyolc perccel Gera Zoltán hármat cserélt, ami minket illet, érkezett a Tóth Milánt váltó Kocsis Dominik, míg Benczenleitner Barna helyére Kovács Mátyás állt be. A hajrában előbb Bocskay Bertalan távoli lövését, majd Németh Dániel hétméteres fejesét védte szép mozdulattal a litvánok kapusa. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 1–0 (0–0)

Bozsik Aréna

G: Németh A. (53.)

28.09.2022, 00:17Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie