Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem a Slovan ellen

Győzelem a Slovan ellen

Akademie

Veröffentlicht: 08.02.2022, 18:35Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U17-es csapatunk sikert aratott szlovák ellenfelével szemben

A Budapest Honvéd-MFA U17-es együttes újabb edzőmérkőzéssel készült a február 23-i bajnoki rajt előtt, ezúttal a Slovan Bratislava fiataljai látogattak Kispestre.

A vendégek a találkozó elején vezetést szereztek és uralták az összecsapást a játékrész közepéig, de még a szünet előtt Simon Benedek egyenlíteni tudott.

A második felvonásban már a mieink irányítottak, aminek meg is lett az eredménye, Bakó Dávid találatával megfordították a meccset Takács László tanítványai és 2–1-re nyertek.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD-MFA–SLOVAN BRATISLAVA (SZLOVÁK) 2–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Simon B., Bakó

Honvéd-MFA: Tompa – Bezzeg, Burger, Kaczvinszki, Bakó, Tóth L., Mihály B., Lajcsik, Sebestyén, Tóth M., Simon B.

Csere: Kertész, Vojtko, Knolmár, Szabó B.,Braun

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Ismét egy nagyon hasznos nemzetközi mérkőzést játszhattunk. Komoly ritmusban kezdődött a találkozó, gyorsan hátrányba kerültünk és a félidő közepéig nagy nyomás alatt tartottak minket. Ezután sikerült ebből kijönni és egy szép támadás végén az egyenlítés is összejött. A második játékrészt végig kontroll alatt tartottuk, többet birtokoltuk a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki és sikerült megfordítanunk a meccset. Sok időnk nincsen a pihenésre, hiszen ismét Belgrádba utazunk és a Partizan ellen játszunk.

08.02.2022, 18:35Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie