Többek között a hibátlan hóbortos Honvédos hétvége is tétje volt második csapatunk Vác elleni NB III-as bajnokijának. A Budapest Honvéd együttesei a felnőttektől kezdve egészen a Magyar Futball Akadémia U14-es korosztályáig kivétel nélkül győzelmet arattak az elmúlt napokban, így Simon Miklós gárdájára várt a feladat, hogy pontot tegyen Kispest „i” betűjére.
Ennek szellemében kezdték a mérkőzést a piros-feketében futballozó fiatalok, a váci edzőlegenda, Csank János ősz hajszálai szaporodhattak az első félórában. Kerezsi Zalán a 12. percben még lesről talált a hálóba, néhány pillanattal később azonban Eördögh András már a lehető legjobb ütemben ugratta ki Lukács Dánielt, aki a kapuba is talált, az agresszív játék tehát hamar gólt eredményezett. Az ezúttal támadóként szereplő játékos az első félidőben könnyedén ráduplázhatott volna találatára, de Buna Gábor beadása centikkel a lába előtt suhant el, a játékrész hajrájában pedig Zvara Levente lefejelt labdáját vágta kapu mellé.
A kiváló kispesti kezdést követően feljavult a Vác játéka is, ellenfelünk különösen megnyomta azt az időszakot, amikor Kovács Dominik makacs orrvérzése miatt percekig emberhátrányban futballoztunk. A vendéglövések eleinte lepattogtak a kőkemény Pekár István, Török Kevin duóról, amikor pedig átjutottak védőfalunkon, Dúzs Gellért bizonyította több remek védéssel is, nem véletlenül kötött vele profi szerződést a klub három héttel ezelőtt.
Viszont az 50. percben már tehetséges hálóőrünk is tehetetlen volt, Szalánszki Gergő közvetlen közelről egalizált, be kell vallani, nem volt érdemtelen a vendégek találata. Azonban nem zuhant össze a kispesti alakulat sem, sőt, Pekár István mintha szárnyakat is kapott volna, öt perccel később ugyanis látványos légiút végén védhetetlenül fejelte a hálóba László Dávid szabadrúgását, így újra nálunk volt az előny.
A folytatásban kevesebb helyzet adódott, örömmel köszönthettük viszont a csereként pályára lépő Banó-Szabó Bencét, aki sérüléséből felépülve 2020 márciusát követően játszott ismét, ahogy Erdélyi Botond is közel fél éves kényszerpihenőből tért vissza a pályára, Sani Abacha pedig most debütált Simon Miklós csapatában tétmeccsen.
A hajrában többször is lezárhatta volna a meccset a Honvéd, a legnagyobb lehetőség mégis a Vác csapatáé volt, ám a tehetség–rutin párharcból a 19 éves Dúzs jött ki győztesen, aki bravúrral ütötte ki a 42 esztendős Rusvay Gergely tizenegyesét.
Nem volt tökéletes a mieink játéka a tavaszi rajton, de a hozzáállás és a küzdelem 2–1-es győzelmet, s ezáltal hibátlan Honvédos hétvégét eredményezett.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 22. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Vác FC 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Takács Á. (Piskóczi V., Zsákai M.)
Gólszerző: Lukács D. (13.), Pekár (55.), ill. Szalánszki (50.)
Honvéd: Dúzs – Buna, Török K., Pekár, Erdélyi (Benczenleitner, 77.) – Kovács D. (Sani, 77.), Zvara (Irimiás, 56.), Eördögh – Lukács D. (Németh B., 77.), Kerezsi (Banó-Szabó, 63.), László D.
Vezetőedző: Simon Miklós
Vác: Halasi – Hegedűs Cs., Nagy G., Kasza, Ódé (Sorecz, 34.) - Magos, Lukács K. (Rusvay, 79.), Zámbó (Nagy Z., 89.), Szalánszki – Gergely P., Sóron (Torda, 89.)
Vezetőedző: Csank János
Simon Miklós: – Óriási öröm és megtiszteltetés Csank János ellen meccset játszani, nagyra tartom az edzői pályafutását, így ennek az összecsapásnak külön pikantériája volt számomra. Az első harminc percben nagyon büszke voltam a csapatra, úgy éreztem, hogy gólokkal kell megnyernünk a mérkőzést, onnantól kezdve viszont érthetetlen módon szétestünk, buta hibákat vétettünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok olyan játékos lépett pályára, akik még nincsenek kész vagy sérülésből visszatérve próbálják építeni magukat. A győzelemnek természetesen örülünk, a hibákat pedig folyamatosan javítjuk. Ami Dúzs Gellértet illeti, mindig is tudtuk róla, hogy jó kapus, a profi szerződése után viszont nyíltabb és magabiztosabb lett, a személyiségében, hozzáállásában is felnőtté vált, ez ezen a találkozón is látszódott, az ő fejlődésében hatalmas szerepe van Szentpéteri Viktor kapusedző kollegámnak is.





