Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ha Bozsik, akkor Honvéd

Ha Bozsik, akkor Honvéd

Klub

Veröffentlicht: 17.02.2021, 16:47Lesezeit: 1 Min.

Klubunk levele után az MLSZ változtathat a Bozsik Aréna „nyitómeccsén”

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint március 13-án az új Bozsik Arénában az FTC és MTK női csapata lépett volna pályára a létesítmény első (teszt)meccsén. A hírre reagálva a Budapest Honvéd FC vezetősége levelet írt az MLSZ-nek, és nyomatékosan kérte, hogy mivel a Bozsik Aréna a Honvéd hazai pályája lesz, ezért mindenképpen azt szeretnénk, hogy klubunk valamely csapata szerepelhessen ott először.

„Ha a Honvéd bármelyik csapata nyitott arra, hogy ott játssza a tesztmérkőzést, akkor mi ezt örömmel fogadjuk, nyitottak vagyunk erre az elképzelésre, sőt mi is azt szeretnénk, hogy kispesti csapat játssza az első meccset a Bozsik Arénában” – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, jelezve, hogy a szövetség sem zárkózik el attól, hogy a Honvédé legyen az első találkozó a stadionban.

A tesztmérkőzésre az UEFA előírásai miatt van szükség, hiszen a Bozsik Aréna az egyik helyszíne a magyar-szlovén U21-es Európa-bajnokságnak. Mivel a vadonatúj létesítményben még nem rendeztek találkozót, ezért kell az ilyen esetekben tesztmeccset tartani, amelyre március 10–15. között kerülhet sor – kispesti részvétellel.

17.02.2021, 16:47Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub