Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ha egy üzlet beindul…

Ha egy üzlet beindul…

Klub

Veröffentlicht: 23.10.2022, 12:29Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Jairo Sampeiro volt a nyerőemberünk a ZTE ellen, aki legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén négy gólt szerzett

Harmadik idegenbeli győzelmünket a Zalaegerszeg ellen ünnepelhettük a 2022/2023-as kiírásban, aminek egyik hőse spanyol középpályásunk, Jairo Sampeiro volt, aki két találatával eldöntötte a találkozót. 29 éves középpályásunk így látta a mérkőzést.

„Nehéz meccs volt, mert a zalaegerszegi játékosok nagyon harcosak voltak, magasan támadtak le minket, és sok előreívelt labdával próbálkoztak – kezdte Jairo Sampeiro. – Az első 20 percben nagy nyomás alatt tartottak minket, de úgy éreztem, hogy utána már inkább a mi kezünkben volt a meccs és kontroll alatt tudtuk tartani a találkozót. Jó, hogy fel tudtuk venni a versenyt egy olyan csapattal, amely előttünk áll a tabellán és, hogy győzelemmel utazhatunk haza.”

A kétgólos játékost (aki a legutóbbi négy bajnokiján a Debrecen, a Mezőkövesd és a ZTE hálójába is betalált) a lefújást követően egy emberként ünnepelte az öltöző, és noha Jairo Sampeiro nagyon örül két találatának, fontosabbnak tartja, hogy újra győzelemnek örülhet a csapat.

„Nagyon boldog vagyok, hogy így jött ki a lépés és tudtam két gólt szerezni, de fontosabb, hogy újra nyerni tudtunk a bajnokságban – folytatta nyerő emberünk. – Egy nehéz időszak van mögöttünk, kevés sikerélménnyel, úgyhogy örülök, hogy végre jobb mérkőzést tudtunk játszani és megszereztük a három pontot. Önbizalmat meríthetünk most ebből a sikerből és a következő meccsen profitálhatunk ebből.”

Az éppen a buszra igyekvő spanyol támadónk fontosnak tartja, hogy megéljük a sikert, ám ezután már a következő feladatra fókuszálna.

„Most egy kicsit tudunk örülni, de nem szabad elbízni magunkat, a jövő héten folytatjuk a munkát. A Fehérvár elleni találkozó is biztosan nagyon nehéz lesz. Úgy tűnik, hogy hasonló helyzetben vannak, mint mi, egy komoly tradíciókkal bíró csapat, amelynek nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnék. Nyilván nekik is fontos minden egyes megszerzett pont, de az gondolom, hogy ha legalább úgy tudunk majd játszani, mint ezúttal, akkor nem lehet kérdés, hogy otthon is győzelmet ünnepelhetünk” – fejezte be Jairo Sampeiro.

23.10.2022, 12:29Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub