Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hajtós meccsen avattunk újoncot

Hajtós meccsen avattunk újoncot

Klub

Veröffentlicht: 24.09.2022, 20:16Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Egy góllal nyerte a felkészülési mérkőzést a Topolya

A Topolya elleni felkészülési mérkőzésen igazi őszi idő fogadta feleket. Csapatunkban először lépett pályára Honvéd-szerelésében Luka Capan, akinek Ivan Lovric volt a társa a védelem tengelyében, továbbá Brandon Domingues először kapott helyet a kezdőben.

Az első negyedórát különösebb izgalom nélkül játszotta le a két együttes, egy-két jó megmozdulásnak örülhettünk hazai részről, ám egyik kapu sem forgott komoly veszélyben. A 21. percben gyakorlatilag az első vendég kísérlet gólt hozott. Egy jobb oldalon vezetett topolyai támadást követően, jobb külsővel tette középre a vendégek szélsője a labdát a tizenhatosunkon belülre, ami egy kis „flipperezés” után került Colic elé, aki a kifutó Dúzs mellett a kapuba juttatta a játékszert, 0–1.

Szép lassan vettük magunkhoz a játék irányítását az első félidőben és a 34. percben jártunk a legközelebb az egyenlítéshez, amikor Plakushchenko szabadrúgását Capan fejelte középre, a középen érkező Jónsson közeli fejese azonban nem talált kaput. A lefújásig továbbra is a mezőnyjáték és a taktikai csata dominált.

A második játékrész rendkívül pechesen indult számunkra. Az 50. percben Luka Capan fejelt közvetlen közelről kapura, ám fejesét látványos mozdulattal hárította a vendégek hálóőre, aki a megítélt szögletet is könnyedén húzta le, az ebből indított támadásból pedig egy felívelt labda után Ilic duplázta meg a vendég előnyt, 0–2.

Az 57. percben újoncot avatott Tam Courts, egykori csapata ellen Nenad Lukic fejezte be a játékot, akit a 18 éves Krajcsovics Ábel váltott. Kiváló cserének bizonyult az ifjú titán, hiszen három perccel később rögtön egy jó kiugrással vétette észre magát, akit a védője csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül, így jogos volt a megítélt büntető. Maxim Plakushchenko állt a mészfolt mögé és nagyon magabiztosan lőtte ki a jobb felső sarkot, 1–2.

A 80. percre már az összes mezőnyjátékos csere a pályán volt részünkről, így az utolsó 10 percre már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy sikerül-e kiegyenlíteni. A 86. percben Zsótér Donát szabadrúgásból próbálkozott és lepte meg a vendég cserekapust, ám a kísérlet a felső lécről az alapvonalon túlra pattant.

Bármennyire is fokoztuk a nyomást, az egyenlítő találat már sajnos nem jött össze, így maradt az egygólos topolyai győzelem.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–TOPOLYA 1–2 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G.: Plakushchenko (62. – tizenegyesből), ill. Colic (21.), Ilic (51.)
Sárga lap: Zsótér (55.)

Honvéd: Dúzs – Jónsson, Capan, Lovric, Kerezsi – Gomis (Klemenz, 57.), Plakuschenko (Traore, 72.), Zsótér – Domingues, Lukic (Krajcsovics, 57.), Sampeiro (Pukhtieiev, 80.)
Vezetőedző: Tam Courts

Topolya: Filipovic (Bursac, 72.) – Cvetkovic (Petrovic, a szünetben), Krsmanovic (Stojkovic, a szünetben), Stojic (Jovanovic, 62.), Krstic, Pavlovic Ilic (Angelkovic, 78.), Milosavljevic (Krpic, 78.), Stanojev, Spalek (Mirchevski, 62.), Colic (Antonic, 62.)
Vezetőedző: Zarko Lazetic


24.09.2022, 20:16Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub