Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Hál’ Istennek a Honvédot választottam”

„Hál’ Istennek a Honvédot választottam”

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 4 Min.

EXKLUZÍV – Sikesdi Gábor rengeteg felejthetetlen emléket gyűjtött Kispesten

1960. augusztus 29-én született Sikesdi Gábor, a nyolcvanas évek kispesti aranycsapatának oszlopos tagja. A több mint 10 éve külföldön élő egykori középpályásunk a napokban rövid időre hazalátogatott. A születésnapi köszöntés mellett beszélgetésre invitáltuk a Honvéddal legtöbb bajnoki címet (6) nyert népszerű „Sikit”.


Régen hallottunk rólad, kicsit elszakadtál a futballtól. Merre vetett a sors? 

Teljesen nem szakadtam el a futballtól, de az tény, hogy nem vagyok tűzközelben. Németországban élek most már több mint 10 éve. Eleinte kisebb csapatoknál játékos-edző voltam, majd Aschaffenburgban az ifistáknál, később pedig az U21-es csapatnál edzősködtem. Emellett van egy civil munkám, ami szinte az egész napomat kitölti.

A Honvéd szurkolók nem felejtettek el, a nyolcvanas évekről folyó beszélgetésekben rendre szóba kerül a neved. A Gyimesi, Sikesdi, Détári középpályásorra ma is hálás szívvel emlékszik a lelátó népe, de az egykori játékostársak is sokszor beszélnek rólad.

Nagyon örülök, hogy nem felejtettek el a szurkolók és az is jó érzéssel tölt el, hogy a távollétem ellenére a régi csapattársaimnak is eszébe jutok. Félelmetesen jó csapatunk volt, teli jobbnál jobb játékosokkal. Fantasztikus együttes, hihetetlen jó közösség volt a miénk, meghaltunk egymásért a pályán. Feledhetetlen emlékekkel gazdagodtam kispesti pályafutásom alatt. Most, hogy beszélünk róla egész libabőrös lettem.

Kicsit menjünk vissza az időben. Milyen utat tettél meg, mielőtt Kispestre kerültél?

Dorogon játszottam, onnan vonultam be katonának Tatára. Másfél évig voltam a Tatai Rákóczinál, ahová fél év után Komora Imre lejött és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a Honvédban futballozni? Meg fogsz lepődni, de nemet mondtam Imre bácsinak.

Tényleg megleptél. Mi volt az oka?

Megmondom őszintén magam sem tudom, talán megijedtem a nevektől. Láttam a tévében a Honvédot, tudtam milyen nagyszerű játékosok futballoznak a csapatban. Aztán a sors adott még egy esélyt, a leszerelésem után fél évvel újra megkeresett a Honvéd. Két lehetőségem volt, vagy Szombathelyre, vagy Kispestre igazolok. Hál’ Istennek a Honvédot választottam.


Milyen volt, amikor először átlépted az öltöző küszöbét?

Azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Amikor beléptem az öltözőbe, körbe néztem, Paróczai, Nagy Antal, Garaba, Varga Kacsa, Gyimesi, Dajka, Bodonyi, Esterházy ült a padon. Mondtam magamban: mit keresek én itt? Atyaúristen, ebben a csapatban kell futballoznom, mi lesz itt velem? Nagy Anti mellett kaptam helyet. Csendben ücsörögtem a padon, aztán Komora Imre bácsi megszólalt: „Bemutatom nektek Sikesdi Gábort, ő a Honvéd új igazolása.” Valaki megszólalt, talán a Garaba Imi vagy a Varga Kacsa, hogy „Állj fel!”. Zavarban voltam, felálltam, erre a Marci megszólalt, „ülj le!”. Leültem, erre újra megszólalt valaki „állj fel!” Percekig felálltam, leültem, végül Anti szólt rám: „mit ugrálsz, maradj már ülve”. Jót derült mindenki, még én is. Tele volt a csapat csibésszel. A jó futballistának kell egy kis csibészség is.

Ha ki kellene emelni egyet a legszebb élményeid közül, mi lenne az?

Posztomnál fogva én nem voltam góllövő típus. Nem rúgtam sok gólt, ha jól emlékszem talán hatszor találtam bajnoki meccsen a kapuba, de azok rendszerint pontot értek a csapatnak. 1983-ban a Győr ellen (1–1), 1984-ben Szegeden (1–0) és 1985-ben Egerben (1–0) szereztem pontot érő gólokat. Mivel kevés gólt lőttem, ezek emléke megmaradt bennem. Nehéz egy élményt kiemelni, hiszen a gólokon kívül ott vannak még a kupagyőzelmek, a hat bajnoki cím és persze sok emlékezetes meccs is. Élénken él bennem például, amikor Fehérváron nyertünk, akkor még a Disztl Peti ott védett, vagy az ETO legyőzése Győrben, mind-mind feledhetetlen szép emlék.

Emlékszel az első és az utolsó bajnoki meccsedre a Honvédban?

Ha jól emlékszem, a Hungária úton debütáltam az MTK ellen. Mivel védekezőközéppályás voltam, azt a feladatot kaptam Komorától, hogy a védőfeladatom mellett félszemmel az MTK legjobb játékosát Borsó Janit is kísérjem figyelemmel. Valamit jól csinálhattam, mert Borsó nem lőtt gólt a meccsen, kettő nullra nyertünk. Az utolsó meccsem? Arra emlékszem, hogy otthon játszottunk, nyertünk is, de az most nem ugrik be, hogy ki ellen…? Talán akkor is az MTK volt az ellenfél.

Valóban az MTK volt.

Mindenesetre érdekes, hogy az első és az utolsó meccsemet is a kék-fehérek ellen játszottam.


Gondolom, rossz emléked is akad.

1991-ig voltam a Honvéd játékosa, az utolsó fordulóig 199 NB I-es meccsem volt. Pécsett játszottunk, kispados voltam. Mezei Gyuri bácsi megígérte, ha csak egy pár percre is, de beküld majd a pályára. Végül nem történt meg, ezt máig sajnálom.

Mivel magyarázod, hogy te nyerted a legtöbb bajnoki címet a Honvéddal?

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért pont én lettem hatszoros bajnok a csapattal, amikor volt olyan időszak, hogy rajtam kívül mindenki válogatott volt. Talán a sors akarta így. A középpályán, nyugodtan mondhatom, hogy két világklasszis játékos, Gyimesi Laci és Détári Döme futballozott, melléjük kellett egy védekező középpályás. Komora Imre bácsi engem szemelt ki erre a feladatra. Talán annak köszönhetem a hat bajnoki címet, hogy klasszis játékosok között futballozhattam hosszú ideig.

Tartod a kapcsolatot a régi társakkal?

Amennyire időm engedi, igen. Ha itthon vagyok, Cseh Bandival biztos találkozom, de ha Németországban vagyok, akkor is beszélünk telefonon. Nagy örömömre pár napja Kovács Kálmival is összefutottunk. Sajnos Garaba Imit, Gyimesi Lacit és a többieket régen nem láttam.

Figyelemmel kiséred valamennyire a Honvéd szereplését?

Sok időm sajnos nincs, de azt mindig tudom, hogy állunk a tabellán. Cseh Bandival sokat beszélek telefonon, ő sok mindenről beszámol. Első kérdésem mindig az, hogy mi van a Honvéddal?

Mikor látunk újra Honvéd-meccsen?

A Felcsút elleni meccsre ki szerettem volna menni, de pechemre elmaradt, az Európa-liga-meccs zártkapus volt, arról is lemaradtam, pénteken pedig visszautazom Németországba, így a Honvéd–Kisvárda is kútba esett. Ígérem, hogy legközelebb úgy intézem a dolgaimat, hogy ott tudjak lenni a Honvéd valamelyik meccsén.

Mit üzensz a kispestieknek?

Tiszta szívvel drukkolok a csapatnak, a szurkolóknak azt kívánom, hogy legyen egy olyan jó csapatuk, mint az 1980-as évek Honvédja. Sok sikert kívánok a csapatnak, és sok győzelmet a szurkolóknak.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub