Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hálás a lehetőségért

Hálás a lehetőségért

Klub

Veröffentlicht: 11.01.2022, 17:52Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Dinamo Kijev akadémiáján nevelkedett Oleksandr Petrusenko a Honvéd első téli igazolása

Ukrán középpályás erősítette meg keretét a Budapest Honvéd FC, miután klubunk másfél éves, hosszabbítási opcióval ellátott szerződést kötött az ukrán Oleksandr Petrusenkóval.

Kun Gábor ügyvezető azt emelte ki, hogy Petrusenko megvásárlásával olyan játékos érkezett, aki a legjobb teljesítményt védekező középpályásként tudja nyújtani: „Ebben a pozícióban mindenképpen szerettük volna bővíteni a lehetőségeinket. Petrusenko az előző csapatánál alapember volt, de szeretne a magyar bajnokságban is bizonyítani.”

A 23 esztendős Oleksandr Petrusenko a Dinamo Kijev akadémiáján nevelkedett, játszott a legnagyobb ukrán klub korosztályos együtteseiben (pályára lépett az ifjúsági BL-ben, illetve az ukrán korosztályos válogatottakban), valamint a kék-sárgák második csapatában, majd a Girnyk-Sporthoz igazolt, legutóbb pedig az FK Minaj labdarúgója volt.

„Szeretném megköszönni a bizalmat, hálás vagyok a lehetőségért, a célom, hogy bizonyítsam, nem véletlenül választott engem a Honvéd – mondta az aláírást követően Oleksandr Petrusenko. – Ez az első, hogy idegenlégiósként teszem próbára magam, nagy lépés a karrieremben, várom már, hogy találkozzak a társakkal, a vezetőedzővel, és hogy az edzéseken, illetve a meccseken megmutathassam, mire vagyok képes.“

Oleksandr Petrusenkót szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

 

Oleksandr PETRUSENKO

Született: 1998. március 26.

Nemzetiség: ukrán

Poszt: védekező középpályás

Mezszám: 47

Magasság/súly: 181 cm/71 kg

Korábbi klubjai: Dinamo Kijev, Girnyk-Sport, FK Minaj

11.01.2022, 17:52Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub