Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Hamarosan felnövünk” – Videó!

„Hamarosan felnövünk” – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 17.10.2021, 17:06Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Az ESMTK elvitte mindhárom pontot Kispestről

A szerdai bajnoki után vasárnap várt újabb megméretés a Budapest Honvéd második csapatára, s az ESMTK elleni találkozó rögtön kispesti helyzetekkel indult: előbb Szűcs Tamás próbálkozott a tizenhatosról, majd az 5. percben Keresztes Noel lépett ki ziccerben, a rövid sarkot célozta meg, mindkétszer a kapus hárított. A 10. percben Németh Barnabás beadását Djordje Kamber a felső lécre fejelte. Nagyon érett már a gól a kispestieknek, amire sokat nem is kellett várni.

A 13. percben Kerezsi Zalán futott el a szélen, az ő lövését ugyan még védte a vendégek kapuvédője, az ismétlésnél viszont már tehetetlen volt, Németh talált be. Az ESMTK első említésre méltó lehetőségét a 20. percben jegyezhettük fel, ekkor Soós Bence vette célba a kaput, Berla Attiláról először kijött a labda, majd ráfeküdt kapusunk. Nem sokkal később Németh passzolta be a védők mögé Kerezsinek, aki elhúzta a kapus mellett, de kicsit kisodródott, nem tudott lőni, így Szűcsnek passzolt, aki Kovács Nikolásznak készítette le a labdát, védőnk próbálkozása sajnos célt tévesztett. A 34. percben Benczenleitner emelte át a hosszú oldalra Keresztesnek, kapásból leadott lövését az ellenfél kapusa bravúrral ütötte ki.

A második felidő elején látszott a vendégeken, hogy feltüzelte őket edzőjük a hátrány tudatában, azonban a veszélyesebb helyzeteket a mieink dolgozták ki. Az 55. percben Keresztes tolta el a labdát az ellenfél kapuvédője, Jeszenszky mellett, majd visszasarkalta Kovácsnak, aki Szűcshöz passzolt, fiatal középpályásunk lövését fejjel mentették. Ugyanebben a percben Benczenleitner tette le a labdát Némethnek, aki kapura fordult, majd lőtt, Jeszenszky ezt is védte, az ismétlésnél Kovács próbálkozása ment mellé.

Az 58. percben megbosszulták magukat a kimaradt helyzetek, jobb oldalról érkező beadásnál Lucz Viktor fejelt, a kapufáról visszapattanó labda pedig Berláról került a kapuba. Az egyenlítést követően hiába próbálkozott második csapatunk, nagy helyzetet nem sikerült kidolgozni. A 79. percben Lucz kapott egy indítást, aki az akció végén elgurította kapusunk mellett, így megszerezte a vezetést az ESMTK. Két perccel később egy felívelt labdát passzoltak be középre a vendégek, a közelről jött próbálkozásnál szükség volt Berla bravúrjára. Az összecsapás végéig az egyenlítés sajnos nem jött össze, így 2–1-re nyertek a vendégek.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 12. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–ESMTK 1–2 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Katona B. (Marozsi G., Bencze A.)

G: Németh B. (13.) ill. Lucz (59., 79.)

Honvéd II: Berla – Kovács N., Pekár (Kárász, a szünetben), Kamber, Bardea, Benczenleitner – Keresztes (Nagy S., 65.), Nyitrai (Nagy Z., 82.), Szűcs T. (Irimiás, 73.) – Kerezsi, Németh B. (Gale, 65.)

Vezetőedző: Simon Miklós

ESMTK: Jeszenszky – Nagy M., Póti (Száhl, 73.), Markovics, Tóbiás – Molnár J., Túri, Dankó, Szabó L. (Szilágyi P., 84.) – Soós (Horváth L., a szünetben), Lucz

Vezetőedző: Turi Zoltán

Simon Miklós: – Meccsek óta egy olyan balszerencsés időszakunkat éljük, amin jó lenne már túlesni, minden mérkőzésen több óriási helyzet maradt ki. Pont odaér egy láb, tizenegyest hagyunk ki vagy nem fújják be nekünk, de rólunk simán bepattan a labda ugyanakkor. Az első félidőben mondhatom, hogy felborult a pálya és nagyon jó ritmusban fociztunk, de amíg nem tudjuk gólokra váltani a fölényünket, addig mindig lesz problémánk. Abból viszont nem szeretnék engedni, hogy 1–0-nál és 1–1-nél is dominálni és eredményesek szeretnénk lenni, nem csak őrizni akarjuk az eredményt. Ez idén többször megbosszulta magát, de hamarosan „felnövünk” és le tudjuk zárni ezeket az összecsapásokat.

17.10.2021, 17:06Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele