Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcolni kell!

Harcolni kell!

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Djordje Kamber szerint csak a következő feladatra szabad koncentrálni

Hétfőtől Pisont István irányításával készül tovább a Budapest Honvéd első csapata, amely szombaton a Kisvárda otthonában lép pályára az OTP Bank Liga 14. fordulójában. Djordje Kamber kiemelte, nincs már helye a számolgatásnak, a cél egyértelmű: a győzelem megszerzése.

„Sosem könnyű, ha ilyen helyzetbe kerül egy csapat, de az edzőváltás már a múlté, hétfőtől csakis a következő mérkőzésre koncentráltunk – árulta el rutinos védőnk. – Egész héten azt gyakoroltuk a pályán, ami eredményt, pontokat hozhat nekünk szombaton, s a pályán kívül mentálisan is erre fókuszáltunk. Utolsó helyen állunk, itt már nem szabad számolgatni. Nem számít, hogy szép vagy csúnya játékkal, csak az a fontos, hogy nyerjünk.”

Aktuális ellenfelünk a 4. helyről várja a szombati összecsapást, a megszerzett 21 pontjukból hármat épp az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szereztek meg az ősszel. Djordje Kamber ezúttal sem számít könnyű mérkőzésre, de hisz a csapatban.

„A Kisvárda egy jó csapat, jó formában játszik, a legnagyobb előnye pedig, hogy két éve szinte teljesen együtt van a társaság, nagyon jól ismerik egymást a játékosok – mondta szombati riválisunkról Djordje Kamber. – De szerintem mi sokkal jobb csapat vagyunk, még ha ezt az utóbbi időszakban nem is tudtuk a pályán megmutatni. Olyan meccseken vagyunk túl, amikor egyszerűen minden labda az ellenfélhez pattant, most meg kell fordítanunk a szerencsénket. Az MTK elleni mérkőzés első félidejében azért látszott, hogy mi is tudunk jól focizni, nekünk is jó játékosaink vannak, s bár sajnos azt a meccset nem sikerült megnyerni, de azért dolgoztunk egész héten, hogy Kisvárdán kilencven percen át tartani tudjuk a jó teljesítményt. Harcolnunk kell, kilencven percen át, mintha háborúban lennénk!”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub