Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcos csapat

Harcos csapat

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Djordje Kamber reméli, még jobb Honvédot láthatunk Pakson

„Az akarat az alap, és arra építve lehet javítani a játékunk többi részét – hangsúlyozta Djordje Kamber a Paks elleni mérkőzés előtt, amikor szóba került a Fehérvár elleni bajnoki, ahol az élmezőnybe tartozó riválissal szemben szereztünk pontot, igaz, a játék időnként döcögött. – Nem játszottunk úgy, ahogy szerettük volna, de harcos csapatot láthattunk, az elsőtől az utolsó pillanatig küzdöttünk, és ennek is köszönhetjük, hogy fontos pontot szereztünk.”

A legutóbbi két mérkőzésen kezdőként szereplő Kamber hozzátette, a héten is azon dolgoztak, hogy jobbá tegyék a csapat játékát, egyúttal bízik benne, hogy Eppel Márton érkezésével még erősebb lesz a Honvéd.

„A hozzáállásunkra nem lehet panasz, az eddig látott akarattal kell folytatni, még több önbizalmat szerezni és tovább javítani a játékunkat. Fontos, hogy a támadások építésében, a mérkőzések irányításában is előrelépjünk, azon dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk, hogy az eddiginél még erősebb Honvédot lássanak a szurkolók a Paks ellen – mondta eltökélten Djordje Kamber. – A paksi az egyik legnehezebb idegenbeli meccs, sosincs könnyű dolgunk ellenük, de az utolsó két mérkőzésen időnként már látszott, jobb csapat vagyunk annál, mint azt sokan gondolják. Készülni kell, keményen dolgozni, a meccsen pedig végig küzdeni, és akkor nyerhetünk.”

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele