Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három perc alatt duplázott

Három perc alatt duplázott

Spiele

Veröffentlicht: 22.04.2024, 16:07Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Lőrinczy Attila az NB II-ben hatodik alkalommal vette ki a részét három gólból

A Soroksár márciusi 4–1-es legyőzése után áprilisban a Pécs ellen szereztünk négy gólt a Bozsik Arénában, ráadásul most egyet sem kaptunk, így a szezon legnagyobb különbségű sikerét arattuk vasárnap. Érdekesség, akárcsak egy héttel korábban a Mosonmagyaróvár ellen, a Péccsel szemben is tizenegyesből szereztünk vezetést, mindkétszer Lőrinczy Attila révén, sőt középpályásunk a büntető értékesítése után is vastagon kivette a részét a sikerből, hiszen három perccel elteltével parádés kapásgólt lőtt, aztán előkészítette Kerezsi Zalán találatát, továbbá a Bobál Gergely ünneplésével véget érő akciónál is ő indította az asszisztot jegyző Kerezsit.

Ötödször dupláztál az NB II-ben és adja magát a kérdés, ha a 32. percben már két gólnál jártál, nem jöhetett volna össze a második mesterhármas?
Dehogynem, bennem volt, hogy jó lenne megszerezni a harmadikat is. Bár nem jött össze, de egy pillanatra sem lehetek csalódott. Két gól, egy gólpassz, és ami még fontosabb, a csapat jó játékkal szerezte meg a három pontot.

A mosonmagyaróvári büntetődhöz hasonlóan ismét magabiztosan értékesítetted a tizenegyest, majd parádés kapásgólt szereztél!
Örülök a büntetőnek, fontos volt, hiszen azzal szereztük meg a vezetést, de ha mondhatom így, a másodiknak még jobban. Szépen vezetett akció után voltam eredményes, s végre kijött a lépés. Sokszor azt éreztem a szezon folyamán, hogy ugyan ott vagyok a második hullámban, érkezek a kapu elé, de a labdák pont nem úgy pattannak, ahogy kéne, nem tudok sem lekészíteni, sem lőni. Ezúttal odakerült hozzám a labda, nem gondolkoztam, rádőltem és bement.

Lőrinczy Attila az NB II-ben immár 47 gólnál és 51 gólpassznál jár, pályafutása során 18 olyan találkozó volt, amelyen legalább két kanadai pontot szerzett (ezek közül egyet sem veszített el az aktuális csapata!), sőt a Pécs elleni a hatodik olyan meccse volt, ahol három egységig jutott, s mind a hat ilyen bajnoki győzelemmel is zárult.

A szünetben hármat cserélt a Pécs, a 60. percben Dúzs Gellértnek kellett bravúrt bemutatnia, hogyan készültetek a második félidőre?
Azt beszéltük az öltőzőben,, hogy úgy kell kimenni a pályára, mintha nem is vezetnénk és 0–0 lenne az állás. Iszonyatosan koncentráltak voltunk végig a 90 perc alatt, szerencsére nem adtunk esélyt a vendégeknek, kapott gól nélkül zártunk, ami szintén célunk volt.

Mi kell ahhoz, hogy ezt a formát a hátralévő öt fordulóban is hozzuk?
Nagyon fontos az, hogy türelmesek legyünk a meccsek első periódusában, akkor sincs gond, ha egy-egy megoldás nem jön össze, játszani kell tovább a saját játékunkat. Sokat segít, ha mi lőjük az első gólt, ha ez megvan, akkor higgadtabban, tudatosan tudunk játszani. A vasárnap látott teljesítmény bennünk van, tenni kell azért, hogy meccsről meccsre meg tudjuk mutatni!

22.04.2024, 16:07Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft