Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három pontot érő gól

Három pontot érő gól

Spiele

Veröffentlicht: 15.11.2022, 18:17Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Öregfiúkcsapatunk a második helyen telel

Az öregfiúk-bajnokság őszi záró fordulójában a tabella 4. helyén álló ISSIMO együttese látogatott Kispestre. Sérülés miatt három alapember Budovinszky, Bábik és Patkó nem léphetett pályára. Az elmúlt fordulóban a vészkapus szerepét betöltő Tóth Csaba visszatért eredeti helyére a középpályára, miután Komora vállalta a játékot.

Jól kezdtük a mérkőzést, már a 3. percben vezetéshez jutottunk. A jobb oldalon felfutó Máj remekül tört be a büntetőterületre, eltolta a labdát egy védő mellett, aki buktatta, tizenegyes. A büntetőt Trembulyák a kapu bal oldalába lőtte (1–0). A gól után a Honvéd továbbra is támadásba maradt helyzetei is voltak, csak a gól hiányzott a játékukból. A félidő végén Zana megsérült, a második félidőben már Vincze játszott helyette.

A szünet után fokozatosan visszaesett a Honvéd, a vendégek egyre többször eljutottak a kapunkig, Komorának egy ízben bravúrt is be kellett mutatnia. Kiegyenlített lett a játék, a két tizenhatos között birkóztak a csapatok, miközben a köd egyre jobban rátelepedett a pályára. A piros-feketék a második félidőben nem tudtak dominálni, igaz, az ellenfél sem tudott mit kezdeni a Honvéddal. A második játékrészben végül nem esett gól, így ha egy góllal is, de nyert a Honvéd.   

A Honvéd BKE az őszi tabella második helyén végzett, 3 ponttal lemaradva a listavezető MTK mögött. A harmadik helyen a Ferencváros telel.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
HONVÉD BKE–XV. KERÜLETI ISSIMO 1–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Szuhodovszki Dávid (Végh M., Szekeres M.)
G: Trembulyák (3.) 

Honvéd BKE: Komora – Máj, Hungler, Kamber, Móra — Tóth Cs. (Csabankó, 63.), Lannert, Zana (Vincze, a szünetben), Bárányos— Trembulyák, Pisont (Lukács, a szünetben)

15.11.2022, 18:17Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub