Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznos kiegészítő

Hasznos kiegészítő

Klub

Veröffentlicht: 23.08.2023, 13:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az összetevők fontos szerepet töltenek be a csontok, porcok felépítésében és működésében (X)

(Szponzorált tartalom)
Felkészülés, 34 bajnoki mérkőzés, edzőmeccsek, kupamérkőzések, edzések – hosszú és nehéz idény elején jár a Budapest Honvéd első csapata, amely során július végén játszottuk az első tétmeccset, s május végén érkezik majd az utolsó erőpróba.

„Az NB II-es szezon egy maraton, mi pedig ennek a maratonnak még csak az elején járunk – mondta az idény kapcsán Pinezits Máté, akinek stábjával együtt arra is figyelni kell, hogy megfelelően ossza be a játékosok terhelését, ami persze nemcsak az első csapatra igaz, hanem a második együttesben, az akadémián pallérozódó fiatalok számára is fontos kérdés. – Próbáljuk azt nézni a keret és a csapat összeállításakor, hogy azok a játékosok legyenek a pályán, akik önmagukhoz képest frissebb és jobb állapotban vannak és igyekszünk azt is figyelembe venni, hogy senki se terheljünk annyira túl, aminek hosszú távon lenne káros hatása.“

A megfelelő felkészülésnek pedig fontos részét képezi a megfelelő regeneráció, a pihenés, az étkezés vagy éppen szükséges prevenciós gyakorlatok elvégzése, hogy minél jobb állapotban legyenek a játékosok.

Ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a pályán zajló edzéseken túli szegmensekre is, a gyakorlatok során fontos a sérülések elkerülése, az ízületek egészségének megőrzése, hogy a szezon alatt jó állapotban legyenek a játékosok.

Ehhez pedig egy olyan kiegészítőt is választottunk, amelyben az összetevők fontos szerepet töltenek be a csontok, porcok felépítésében és működésében.

Ezen a linken minden hasznos információt elolvashattok az Arthro Forte Liquidről*, de ha további kérdésetek lenne, látogassatok el a BioTechUSAShopmark üzletbe és kérjetek tanácsot személyesen, vagy bátran írjátok meg a szakértő válaszol felületen!

(*Az Arthro Forte Liquid étrendkiegészítő. A termék fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. A javasolt fogyasztási mennyiséget ne lépd túl. A terméket gyermekek elől elzárva kell tárolni.)


(Cikkünk szponzorált tartalom, a BioTechUSA közreműködésével készült!)

23.08.2023, 13:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub