Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznos tapasztalatok

Hasznos tapasztalatok

Akademie

Veröffentlicht: 28.06.2022, 13:45Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Átalakult és jó úton jár a Magyar Futball Akadémia képzési rendszere

23 korosztályos válogatottja volt tavasszal a Magyar Futball Akadémiának, miközben tizenhat 2005-ben született játékos kapott lehetőséget a felnőttmezőnyben a második csapatunknak köszönhetően – erről és az akadémia átalakítása utáni első teljes szezonról beszélgettünk Simon Miklóssal, az MFA szakmai igazgatójával.

Fentről a második csapat bevonásával, lentről pedig az U14-es együttes érkezésével bővült a Magyar Futball Akadémia rendszere, az elmúlt szezont tekintve mennyire váltotta be a reményeket ez a döntés?

Tudtam, hogy az U14-es együttesre szükségünk van, szerettük volna, hogy a rendszer még nyitottabb legyen a fiatalok irányába, még hamarabb megismerkedjenek az akadémiai munkával, a körülményekkel, emellett pedig régóta szerettünk volna a felnőttek között is lehetőséget adni a srácoknak, ami a második csapat révén remekül működött. 65 futballista jutott lehetőséghez a második együttes mérkőzéskeretében és közülük csak kilencen érkeztek az NB I-es keretből. Tizenhat 2005-ös születésű tehetségünk kapott helyet, talán mondanom sem kell, de ők még az U17-es korosztályhoz tartoznak, sőt két 2006-os születésű játékost is ki tudtunk próbálni. Lehettek volna még többen is a fiatalok, de az MLSZ szabályzata nem engedi a 16 éven aluliak szerepeltetését.

A játékosok felfelé áramoltatása azt hozza magával, hogy minden korosztályban fiatalabb játékosok szerepelnek, hogy birkóztak meg a tehetségeink ezzel a kihívással?

A felsőbb régiókban ez egyszerűbb, mert fejlettségben közelebb vannak egymáshoz a játékosok és nagyon jól is működött, viszont az U16, az U15 és az U14 esetében nehezebb az átjárás. Kiemelt figyelmet kell fordítani a játékosok testi fejlődésére, az esetleges növekedésbeli kihívásokra, hiszen nem szabad, hogy egészségileg ártsunk a fiataloknak azzal, hogy a nagyobbak között kell játszaniuk. Ennek a kontrollálásában és a bio-banding (a naptári életkor helyett a biológiai életkort vesszük figyelembe) csoportok létrehozásánál az edzőkollégák mellett Szamosszegi Gábor a preakadémia szakmai vezetője is nagyon sokat segített. A tehetségük alapján lett volna több játékosunk is, aki idősebb korosztályokban többet szerepelhetett volna, de sokuk terhelésére vigyázni kellett, ezért az ő megóvásuk érdekében, főleg a saját korosztályukban szerepeltek. Ez volt az első teljes évünk az akadémia átalakítása és fiatalítása során, ami nemcsak a játékosokat, az edzőket is érintette, nekik is sok tanulnivalójuk volt, hasznos tapasztalatokkal szolgált az év, ami kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk és úgy látom, hogy jól működtünk ebben az elmúlt egy évben. Az első számú célkitűzésünk volt, hogy minél több válogatott játékost adjunk a különböző korosztályos csapatba, ami olyannyira jól sikerült, hogy tavasszal 23 akadémistánk kapott meghívót, ezzel pedig a Magyar Futball Akadémia adta a legtöbb válogatott játékost, a második legtöbb 19 volt, így ebben egyértelműen megelőztük a többi akadémiát. Ráadásul ha az öt akadémiai csapat, az U19-es, U17-es, U16-os, U15-ös és U14-es gárdák bajnokságban elért pontszámait összeadjuk, akkor az elsők vagyunk az akadémiák között, ami szintén bizakodásra ad okot. Ezek azok az adatok, amelyek a jelent és a múltat mutatják, azonban biztos vagyok benne, hogy a munkánkat a jövő fogja „értékelni”. Fontos, hogy ennek a folyamatnak része legyen az NB I-es bemutatkozás, ami nemcsak a Honvédra vonatkozhat, illetve az is, hogy külföldi csapatokhoz kerüljenek a fiatalok, továbbá a felnőttválogatottak számának növelése és minőségbeli előrelépése.

Pedig az akadémiai csapataink az elmúlt szezonban „csak“ egy bajnoki címet és további két dobogós helyet szereztek, holott korábban voltak ennél sikeresebb szezonjaink is.

Eddig az volt kitűzve, hogy nyerjünk bajnokságokat, legyünk dobogón, most viszont mások a prioritások, más célokat fogalmaztunk meg és hiszem, hogy az az út, amin elindultunk, az eredményességgel is fog járni. A felfelé áramoltatás, a fiatal edzők helyzetbe hozása, a második csapatban való szereplés, a kölcsönadások, a kooperáció, mind fontos részei ennek az útnak és tegyük hozzá, sok játékost adtunk kölcsön az NB II-be, illetve külföldre, akik hozzájárulhattak volna ahhoz, hogy még eredményesebbek legyünk, de úgy éreztük, hogy megérettek a következő lépcsőfokra, ezért segítettük őket, hiszen azt valljuk a szakmai stábbal, hogyha valaki felnőtt tapasztalathoz tud jutni, akkor őt elengedjük. Remélem, idén a fiatalok jóval több lehetőséghez jutnak az első csapat keretében is, erre most nagyon jó esélyt látok.

A csapatsikerek helyett sokszor beszélünk az egyén fejlődéséről, ebben a tekintetben mennyire volt sikeres a mögöttünk hagyott idény? 

Ezt nagyon nehéz mérni és egzakt adatokat mondani, de nagyon jól sikerült az a fajta átalakítás, hogy a heti ritmus jobban eltolódott az egyéni képzés felé, és majd a következő évek mondják meg, hogy mennyire volt ez eredményes, hogy tudunk-e nemzetközi szintű játékost adni a magyar válogatottnak. Nyilván minimális finomításokra mindig szükség van a rendszerben, de ha a srácokkal beszélnénk, tőlük is pozitív visszajelzéseket kapnánk. A csapat helyett próbálunk jobban az egyénekben gondolkodni, sokszor ez is a pillanatnyi eredményesség rovására ment, mert inkább a magasabb korosztályban szerepeltettük a játékosokat, ahol ha most még nem is voltak olyan sikeresek, az évek során hasznukra lesz majd a tapasztalat. Ha csak a 16 2005-ös játékost veszem a második csapatból, akkor már látható az út, ráadásul ők az U19-es csapatban is megállták a helyüket, holott ott is fiatalnak számítanak.

Érintettük már az edzőket is, az U17-es, az U16-os és az U15-ös gárdának is új, fiatal vezetőedzője, illetve pályaedzője lett, de az U19-es és az U14-es gárdát is feltörekvő, tehetséges szakember vezeti. Hogyan teljesítettek a szakvezetőink?

Sokkal jobbat és többet kaptam, mint amire számítottam, nagyon jól álltak hozzá a munkához. Számomra fontos, hogy ne csak úgy bejöjjünk ide, hanem érezzük magunkénak a Honvédot, az akadémiát, töltsünk sok időt együtt, beszélgessünk, ötleteljünk, nézőpontokat ütköztessünk, azt láttam, mindenki tudja, milyen lehetőséget kapott és próbálta is ezt megragadni, nekem ez volt a legfontosabb. A jövőben is ez lesz az utunk, azokat az elhivatott, tenni és tanulni akaró edzőket szeretem, akiknek nem az az első kérdésük, hogy meddig tart a munkaidő, hiszen itt korán kezdődik és későn ér véget. Idén nyáron is szeretnénk lehetőséget adni a pre-akadémiáról érkező szakembernek, azon dolgozunk, hogy a játékosok mellett fiatal edzőket is tudjunk nevelni a magyar futballnak.

Miben kell esetleg javulni, milyen finomításokra van szükség a rendszerben, hogy a következő idényben még sikeresebbek legyünk?

Van jó pár ilyen, hiszen mi sem vagyunk hibátlanok, de ezt szeretném megtartani magunknak. A munkában nagy segítésünkre volt az Magyar Labdarúgó Szövetség, illetve az EMMI-vel való jó szakmai kapcsolat, ráadásul ők is ezt a fajta képzést és az egyént részesítik előnyben, továbbá remélem, hogy az első csapatnál történő szakmai átalakulásban is szerepet kaphatunk. Szeretnénk a lehető legjobban közelíteni a nemzetközi szinthez, beépíteni a képzésbe azt a tudást, ami szükséges a mai modern labdarúgásban, ebben az utánpótlás-válogatottakkal való szakmai kommunikáció, mind edzői, mind vezetői szinten nagy segítségünkre van. Nagyon fontos lenne a nemzetközi tudás integrálása, ezért ha a járványhelyzet engedi, külföldi szakmai utakat is szervezünk majd. Kollégáim nagyon nyitott gondolkodásúak, ezért is vagyok bizakodó, mert ha vannak is hibák, ezekből szeretnénk tanulni és a lehető legjobbnak lenni.

28.06.2022, 13:45Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie