Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hat „hógolyó” a müncheni kapuban

Hat „hógolyó” a müncheni kapuban

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Legendás meccsek – a Honvéd alkalmazkodott jobban a mostoha körülményekhez

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában a december 14. – december 20. közti mérkőzésekről olvashattok.


LILA-FEKETÉKET VERT A KAC
1919.12.14.: Kispesti AC–Újpesti Törekvés Sport Egyesület 6–0

A Kispest válogatott kapusa, Varga Péter nélkül állt ki, helyettese Amsel Ignác volt. A KAC a szezon végét meghazudtoló szép játékkal verte ellenfelét, az Újpesti Törekvés SE-t. A lila-feketék az első félidőben még valahogy feltartóztatták a kispesti csatársort, de a második félidőben már nem bírtak ellenállni a piros-fekete támadásoknak. A 20. percben Boldog beadását Jeny lőtte a kapuba. Tíz perccel később Eisenhoffer 25 méterről leadott bombája kötött ki a vendégek hálójában. A szünet után Jeszmás volt eredményes, majd Eisenhoffer szabadrúgása talált utat a hálóba. Az ötödiket Saguly, míg a hatodik gólt Jeszmás szerezte.

KAC: Amsel – Krebs, Turi – Budai, Blasnik, Stallmach – Boldog, Saguly, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny.


VENDETTA CATANIÁBAN
1956.12.16.: Catania–Bp. Honvéd 3–9

Négy nappal a Bilbao elleni, bajnokcsapatok Európa-kupájának visszavágója előtt a Bp. Honvéd Szicíliában vendégszerepelt a második liga listavezetője, a Catania ellen. A kispesti együttes szép játékkal alaposan elpáholta olasz ellenfelét. A Puskás nélkül felálló Honvéd Tichy (3), Kocsis (2), Czibor (2), Budai II és Machos góljaival 9–3 verte ellenfelét.

Az egyik olasz lap hatalmas címében ezt írta a mérkőzésről: „Remek játék a pályán, 20 000 néző tátott szájjal a lelátón“.

BHSE: Faragó – Rákóczi, Palicskó, Dudás – Bányai, Kotász – Budai II, Kocsis, Machos, Tichy, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő


A KISPESTIEK NYERTÉK A HÓCSATÁT
1963.12.18.: TSV 1860 München–Bp. Honvéd 2–6

A pályát összefüggő jégréteg, és azt 15 cm-es hó borította, így igazi labdarúgásról nem lehetett beszélni. A talaj sokszor becsapta mindkét csapat játékosait, de a mostoha viszonyokhoz a Honvéd alkalmazkodott jobban.

A 20. percben a szélvészgyors Nagy Antal szerezte meg a vezető gólt, majd a 32. percben Vági talált a müncheni kapuba. A zord időjárás ellenére kilátogató kétezer-ötszáz néző a 37. percben a mérkőzés legszebb gólját láthatta. Tichy Lajos a félpályáról indulva sorra cselezte ki a védőket, majd a hálóba lőtte a labdát. A negyedik kispesti gólt Lutropp rúgta, a saját kapujába. Nem sokkal később Ansil szépített. A félidő utolsó találatát Tichy lőtte, 5–1. A 64. percben Nagy Antal szerezte a hatodik gólt. Öt perccel a meccs vége előtt Koppers 6–2-re szépített.

BHSE: Takács B. – Posch, Marosi, Dudás – Vági, Mihalecz – Sima, Nagy A., Tussinger, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub