Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatodik hely

Hatodik hely

Akademie

Veröffentlicht: 06.06.2022, 19:21Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Hiába vezettünk, az utolsó percben megnyerte a találkozót a Panathinaikosz

A három évvel ezelőtti kiíráshoz hasonlóan idén is az ötödik helyért küzdött a 15. Puskás-Suzuki-kupán a Honvéd-MFA, ezúttal azonban Bayern München helyett a görög Panathinaikosz volt a mieink ellenfele. Ahogy a torna alatti mérkőzések során, úgy most sem volt hiány akaratból a kispestiek részéről, ami ezúttal korán kifizetődött, hiszen a negyedik percben góllá érett az első lehetőségünk. Pintér Máté passzolta le a szabadrúgást Szűcs Tamásnak, csapatkapitányunk pedig 18 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

Noha a találatunkat követően éledezett a Panathinaikosz, kísérleteik jobbára elkerülték a kapunkat. Érződött a csapatokon, hogy öt napon belül a negyedik mérkőzésüket játszották, több pontatlan passz jellemezte a feleket, így helyzetekben nem volt gazdag az első játékrész. A mieinktől Pintér a középpályás védekezésben, míg Szűcs a támadásoknál emelkedett ki a mezőnyből, mindketten sokat dolgoztak és mozgatórugói voltak a kispestieknek.

A szünetben a Takács László kettős, míg Vasileios Papadakis hármas cserével igyekezett frissíteni csapatán. Aktívabban kezdtük a második félidőt, ám egy szögletet követően a 40. percben egyenlítettek a görögök, Dimitrios Pitsotis lábáról talált utat a labda a hálónkba.

A folytatásban főleg a bal oldalon próbáltuk feltörni az ellenfél a csereként beállt László Máté vezérletével, komoly helyzetig azonban nem jutottunk el, viszont egy kontrának köszönhetően a Panathinaikosz alakított ki veszélyt Georgios Georgoulakis fejese után. Majd a rendes játékidő utolsó percében egy szabadrúgást követően került a labda Odysseas Sylianos Lazarihoz, aki a bal oldalról az alapvonal mellett becselezte magát a kapu előterébe és kilőtte a hosszú sarkot.

Így hiába voltak kezdeményezőbben a kispestiek, a görögök 2–1-re megnyerték a találkozót, ami azt jelenti, hogy a hatodik helyen zárta a Puskás-Suzuki-kupát a Honvéd-MFA.

15. PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, AZ 5. HELYÉRT

BUDAPEST HONVÉD-MFA–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–2 (1–0)

Felcsút, Puskás Akadémia, Puskás-pálya

V: Pintér Csaba (Kulman T., Nagy V.)

G: Szűcs T. (4.) ill. Pitsotis (40.), Lazari (60.)

Honvéd-MFA: Tóth B. – Bezzeg, Savshak, Vojtko, Braun (Sebe, 60.)– Pintér M., Menyhárt (Kalocsány, a szünetben)– Átrok, Szűcs T. (Fábiánkovits, 41.), Balogh Zs. (Kocsis G., a szünetben) – Simon B. (László M., 41.)

Vezetőedző: Takács László

Panathinaikosz: Kontogeorgis – Kokkakis (Damis, 56.), Pitsotis, Fikaj, Diamantis – Nikoletopoulos (Romano, a szünetben), Katris – Georgoulakis, Spatharis (Ormenaj, 50.), Tompras (Nalitzis, a szünetben) – Notas (Lazaki, a szünetben)

Vezetőedző: Vasileios Papadakis

Takács László: – Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után, amelyet a csapat az utolsó percben veszít el. Az első félidőben korán vezetést szereztünk, de nagy területet hagytunk a csapatrészek között védekezésben, nem tudtuk nyomás alá helyezni a görögöket. Nem nézett ki jól az eleje, a játékrész végére azonban összekaptuk magunkat hátul. A második felvonásban ezt a stabil védekezést szerettük volna megtartani, támadásban pedig mélységi beindulásokkal igyekeztünk több veszélyt jelenteni, talán ez sikerült is. Egy szöglet után az ellenfél kiegyenlített, ezt követően mentünk előre, meg akartuk nyerni a meccset és nem szerettük volna szétlövésre hagyni a döntést. A találkozó végén egy pontrúgást követő kavarodás után viszont gólt kaptunk, így sajnos elveszítettük az összecsapást.


06.06.2022, 19:21Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie