Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hátrányból siker!

Hátrányból siker!

Spiele

Veröffentlicht: 09.02.2022, 21:03Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Bejutottunk a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé

Hol van Ivan Lovric? És Tomás Tujvel?

Tudni kell, hogy a Széktói Stadion öltözőfolyosóját a korábbi szezonok csapatképei díszítik, így amikor a mieink szembetalálkoztak a fotókkal a kecskeméti létesítményben, rögtön a korábban helyben szereplő társakat keresték. A sikeres találatok mellett Ivan Lovric kortalan frizurája szúrt még szemet, mire védőnk elmondta, itt indította magyarországi karrierjét, s bizony a kezdeti kommunikációs nehézségek a fodrász megtalálását sem könnyítették meg. Más kérdés, a viccelődésre okot adó hajat viselő Lovric hozzátette, azon a bizonyos képen éppen a Ferencvárost legyőző együttes látható.

Az érkezéskor egyébként korábbi játékosunk, Lukács Dániel is várta a kispesti küldöttséget, aki egyébként remek szezont fut, ő a házi gólkirály, a vele Újpesten együtt dolgozó Nebojsa Vignjevic is elismerősen szorította meg a kezét, aztán a viszontlátás kedves pillanatait felváltotta a fókuszálás, hiszen fontos mérkőzésre készültek a felek.

Hét helyen változtatott a kisvárdai kezdőcsapathoz képest Nebojsa Vignjevic, aki a Dejan Drazic, Nenad Lukic, Oleksandr Petrusenko, Tamás Krisztián kvartettre számított Kecskeméten a kezdő sípszótól fogva, így többen is lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsanak a szakvezetőnek.

Jól is indult a találkozó, többet birtokoltuk a labdát, a 12. percben Lukic passza után Tamás bombázott fölé, utána azonban fordult a kocka. Kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt a Kecskemét lett a kezdeményezőbb, ráadásul a hazai gárda előtt adódtak a nagyobb helyzetek, a félidő derekán például Tomás Tujvel bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy maradjon a nulla nullás állás.

Izgalmas, jó iramú mérkőzés kerekedett a találkozóból, ez azonban mérsékelt örömöt jelentett a számunkra, hiszen egy-egy villanástól eltekintve inkább a házigazda irányított. Nebojsa Vignjevic is többször tárta szét rosszallóan a kezét, mint ahányszor dicsért egy-egy jó megmozdulás után.

A 34. percben aztán dr. Toman József csapatorvosra és Lajtaváry Buda fizioterapeutára volt a legnagyobb szükség, Tomás Tujvel ugyanis felszedte a labdát a kiugró Tóth Dániel elől, a hazai játékos stoplija pedig mély nyomokat hagyott kapusunk sípcsontján. Szerencsére egészségügyi stábunk elsősegélynyújtása segített, így bár Szappanos Péter elkezdett melegíteni, Tujvel folytathatta a mérkőzést.

A félidő hátralevő részében komoly feladata már nem akadt, a túloldalon Kersák Roland védte (másodszorra) Machach távoli lövését a ráadásban, míg előtte ő nézhette végig a legközelebbről, ahogy Machach beadását Májer fejeli a jobb oldali kapufa mellé.

A szünetben Nebojsa Vignjevic cserélt, Májer Milánt váltotta Zsótér Donát, és jobb tempóban, határozottabban is folytattuk a meccset, több lehetőségünk is adódott, mégis a Kecskemét szerzett vezetést, amikor egy lecsorgó labdát Belényesi lőtt a bal alsó sarokba.

A kapott gól után a melegítő játékosok közül Nagy Dominik és Thierry Gale érkezett a kispadhoz, a duó Zinédine Machach-t és Oleksandr Petrusenkót váltotta, két perccel később pedig Nagy Dominik máris remekül tekerte a labdát Nenad Lukic kobakjára, aki a hálóba bólintott, 1–1.

Az egyenlítést követően is igyekeztünk támadásban maradni, azonban a Kecskemét sem lassított, látszott rajtuk, hogy a remek bajnoki szereplés lendületet, önbizalmat adott, így továbbra sem unatkozhattak a nézők. Az egészségügyi stábunkra sajnos a második félidő derekán is szükség volt, Baráth Botond került a földre az ellenfél térfelén, s bár még megpróbálta folytatni, kénytelenek voltunk cserélni, miután védőnket letámogatták a pályáról, Batik Bence szállt be.

Az idő előrehaladtával a feszültség is nőtt, mindkét csapat szerette volna 90 perc alatt a maga javára fordítani a mérkőzést. Ehhez mi kerültünk közelebb a 77. percben, miután Nagy Dominik került a földre a tizenhatoson belül Kersák kapus közreműködésével, Csonka játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Nenad Lukic végezte el, már a 78. percben, s magabiztosan helyezett a kapu jobb oldalába, ennek köszönhetően előnnyel fordulhattunk a hajrára. Házi gólkirályunk öt perccel később pontot tehetett volna a meccs végére, Pantelic labdaszerzése után ismét kapura lőtt, a labda azonban elakadt Kersákban.

A hátralevő időben a Kecskemét még mindig megpróbált az egyenlítésért küzdeni, de tartottuk az előnyt, amikor pedig kellett, akkor Tomás Tujvel bizonyította, nem véletlenül emlékeznek rá remek kapusként a helyiek.

Ha nem is sziporkázó, de a második félidőre jelentősen javuló játékkal és nagy akarattal, hátrányból fordítva jutott be csapatunk a legjobb nyolc közé, a kupában pedig a siker a legfontosabb, míg jelen helyzetünkben a folytatásra is önbizalmat adhat.

Egy kis mosoly, aztán csütörtöktől dolgozni kell tovább, immár a Fehérvár elleni meccsre készülve.

MOL MAGYAR KUPA, 5. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

KECSKEMÉTI TE HUFBAU–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (0–0)

Kecskemét, Széktói Stadion, 2800 néző

V: Csonka Bence (Horváth R., Szilágyi N.)

G: Belényesi (51.) ill. Lukic (60., 78. – a másodikat tizenegyesből)

Kecskemét: Kersák – Gál Sz., Ryashko, Belényesi, Grünwald – Szalai G. (Szabó A., 89.) – Tóth D. (Buna, 87.,) Vágó, Szuhodovszki (Tóth B., 79.), Nagy K. – Lukács D.

Vezetőedző: Szabó István

Honvéd: Tujvel – Baráth (Batik, 68.), Lovric, Bardea, Tamás K. – Pantelic Petrusenko (Nagy D., 58.) – Májer (Zsótér, a szünetben), Drazic, Machach (Gale, 58.) – Lukic (Hidi, 89.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

09.02.2022, 21:03Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele