Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hátrányból szereztünk pontot

Hátrányból szereztünk pontot

Akademie

Veröffentlicht: 03.08.2022, 16:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Paksi FC II ellen játszott döntetlent második csapatunk

Második együttesünk Paksra utazott az NB III második fordulójának nyitó mérkőzésére. A hétvégén győzelemmel bemutatkozó Szamosi Tamás csapata az első félidő végén, illetve a második félidő elején kapott gólokkal került hátrányba. Együttesünk tartását azonban mi sem bizonyítja jobban, minthogy az első fordulóhoz hasonlóan újra fel tudott állni a hátrányból és az 51. percben Németh Barnabás révén előbb szépített, öt perccel később pedig Átrok Zalán találatával egyenlített. A mérkőzésen több gól már nem esett, így a második fordulóban egy pontot szerzett csapatunk az NB I-es játékosokkal is felálló paksi csapat ellen.

Szamosi Tamás: – „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, noha az első félidőben egy kicsit belealudtunk a meccsbe, ami nem tetszett. A második játékrész alapján megnyerhettük volna a mérkőzést, de nem vagyunk telhetetlenek, ami fontos, hogy úgy érzem, jó úton járunk. Fiatal játékosaink NB I-esek ellen játszhattak, ebből nagyon sokat tudnak tanulni.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2. FORDULÓ

PAKSI FC II–BUDAPEST HONVÉD II 2–2 (1–0)

Paks

V.: Maml Zoltán (Topálszki, Szabó L.)

G.: Görög (45.), Zoltán (48.), ill. Németh B. (51.), Átrok (56.)

Sárga lap: Görög (41.), ill. Feledy (36.)

Paksi FC II: Kovács F. – Gregor (Keringer, 57.), Dibusz, Horváth K. (Heisler, 79.), Pesti (Ribár, 79.), Görög (Ádám D., 71.), Szélpál, Lorentz, Zoltán(Szabó A., 71.), Kovács N., Volter

Honvéd II: Dúzs – Kárász, Polyák, Kocsis G., Feledy – Átrok (Pukhtieiev, 63.), Tarcson (Pintér, 63.), Zsigmond – Krajcsovics (László M., 86.), Németh B., Menyhárt (Kozma, 63.)

03.08.2022, 16:08Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie