Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Helycsere

Helycsere

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Előztek az öregfiúk a tabellán, a dobogó alsó fokán telel a Honvéd

Győzelemre fel! Ez volt a jelszó hétfő este az öregfiúk öltözőjében. Azonkívül, hogy a Honvéd minden meccsen győzelemre játszik, a harmadik hely megszerzése további motivációt jelentett a csapat számára. A dobogó alsó fokára viszont csak három ponttal lehetett fellépni.

Ennek megfelelően a mieink nagy akarattal kezdtek, de egy védelmi hibát kihasználva a hazaiak a 9. percben megszerezték a vezetést, sőt a szünetig meg is tartották az előnyüket. A második félidőben, a támadójátékot erősítendő, Budovinszky helyett Tóth Csaba folytatta a játékot. Alig telt el három perc, amikor Trembulyák látványos góllal egyenlített. A mieink jól játszottak, nem engedték kibontakozni az ellenfelet, csak idő kérdése volt, mikor vesszük át vezetést. Az 52. percben Tóth Csaba 14 méterre a kaputól két védő között lépett volna ki, amikor az egyik buktatta, így 11-eshez jutottunk. A büntetőt Bábik magabiztosan értékesítette. A gólszerző a 67. percig maradt a pályán, Bárányos váltotta a sérüléssel bajlódó középpályást. A mérkőzés finisében gyors gólpárbajt láthattunk, az utolsó percben Máj lőtt bombagólt, majd 1 percre rá szépítettek a hazaiak.

Sikerünkkel feljöttünk a harmadik helyre, s bár van néhány elmaradt mérkőzés, de a Honvéd már biztos, hogy a dobogó alsó fokán telel. A kispestieknek is van egy pótolnivaló meccsük a Halásztelek ellen, amely jövő hétfőn kerül lejátszásra.


ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 11. FORDULÓ
ISSIMO SE–Honvéd BKE 2–3 (1–0)
UTE Bánka Kristóf Sportközpont

V: Agócs Róbert (Bene Cs., Bene Zs.)

Gólszerző: Takáts (9.), Kiss G. (81.), ill. Trembulyák (43.), Bábik (52.), Máj (80.)
Honvéd: Plókai – Máj, Hungler, Budovinszky (Tóth Cs., 41.), Móra – Lannert, Zana Bábik (Bárányos, 67.), Radnai – Trembulyák, Fülöp

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub