Mivel ezen a héten Magyar Kupa-találkozó vár a Budapest Honvédra, ezért a Legendás mérkőzések rovatunkban is szerettünk volna egy kupameccsről beszámolni nektek, ennek jegyében pedig egy fölényes kispesti sikerről olvashattok. Csapatunk hat évvel ezelőtt szintén szeptember középen játszotta szezonbeli első MK-meccsét, amelyen 7–1-re győzött a Mórahalom otthonában.
2016 őszén a Mórahalom az NB III Közép csoportjában vitézkedett, a mérkőzésen pedig takaros, szép létesítmény, kiváló pálya fogadta a Budapest Honvéd csapatát. Marco Rossi öt akadémistával, — Botka, Bobál D., Nagy G., Prosser, Holender — küldte pályára csapatát, a második félidőben pedig két újabb saját nevelésű játékos, Palmes és Göblyös lépett pályára. A fiatalok meghálálták a bizalmat a hét gólból ötöt ők szereztek, Prosser háromszor, Holender kétszer talált a kapuba, utóbbi egy kapufát is rúgott.
A hazaiak bő félóráig óvták sikerrel a kapujukat a góltól, csak a 35. percben sikerült először betalálni, majd a második félidőben indult be igazán a kispesti henger. Az első gólunknál Prossert 20 méterre a kaputól visszahúzták, szabadrúgást a sértett végezte el, aki nagy erővel a bal alsó sarokba lőtt (0–1). Öt perc múlva akár újabb találatot is szerezhetett volna a szélső, akit gólhelyzetben elütöttek, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, mert az érkező Holender hét méterről a kapuba belsőzte a Honvéd második gólját (0–2).
Szünet után egy percet kellett várni az újabb kispesti gólra, Balázs egy felívelés után a leshatárról indulva kilépett a védők közül, majd jobb oldalról, 13 méterről a hosszúba lőtte a labdát (0–3) Az 59. percben újabb gólnak tapsolhattak a hétköznap ellenére szép számba megjelent fővárosi szurkolók. A csereként beállt Zsótér beadását Vasziljevics öt méterről lőtte a kapu közepébe (0–4) A 66. percben újra Prosser volt eredményes, a kapu előtt 17 méterre csinált egy cselt, tolt egyet a labdán, majd nagy erővel a jobb alsóba lőtt. (0–5). A 71. percben a hazaiak Busa révén megszerezték a becsületgóljukat (1–5). A mérkőzés hajrájában a piros-feketék két perc alatt két gólt lőttek, előbb a mesterhármasig jutó Prosser talált a kapuba (1–6), majd egy perc múlva Holender is megrezgette a hazaiak hálóját (1–7)
A találkozó után a Nemzeti Sportnak így értékelt a két edző.
Magyar György: „Becsületesen helytálltunk a Honvéd ellen. A mérkőzés jól szolgálta felkészülésünket a szombati, Szekszárd elleni bajnokira.”
Marco Rossi: „Próbáltuk mielőbb eldönteni a mérkőzést. Az első gólunkig akadozott a játékunk, a vezetés megszerzése után azonban nem forgott veszélyben a továbbjutásunk.”
MAGYAR KUPA, A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT
2016. szeptember 14.
MÓRAHALOM VSE–BUDAPEST HONVÉD FC 1–7 (0–2)
Mórahalom, 500 néző
V: Takács Tamás (Csatári T., Viczián M.)
G: Busa (71.), ill. Prosser (35., 66., 82.), Holender (40., 83.), Balázs (46.), Vasiljevic (59.)
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric (Palmes 68.), Bobál D., Hajdú – Nagy G. (Göblyös 60.), Hidi, Vasiljevic – Prosser, Balázs (Zsótér 54.), Holender
Vezetőedző: Marco Rossi
Mórahalom: Révész – Lászik, Mészáros (Zámbó, 58.), Busa, Juhász J. – Magyar Gy., Varga K., Bokányi, Fodor Á. – Deák (Szűcs, a szünetben), Szalma G. (Pócs, 70.)
Játékos-edző: Magyar György
Összeállításunkban a hét kispesti gólt is megmutatjuk nektek, alább láthatjátok őket.
Prosser (35.)
Holender (40.)
Balázs (46.)
Vasziljevic (59.)
Prosser (66.)
Prosser (82.)
Holender (83.)





