Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hét Honvéd-diadal

Hét Honvéd-diadal

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

2009 után hódíthatjuk el újra a Magyar Kupát

Először 1926-ban, legutóbb pedig 2009-ben hódította el a Magyar Kupát a Budapest Honvéd, s bízunk benne, hogy a Mezőkövesd ellen nyolcadszor is ünnepelhetünk.

Az első nagy sikerét 1926-ban érte el a Kispesti AC, amely megismételt döntőben, háromszori hosszabbítás után győzte le a BEAC gárdáját, a győztes gólt szerző Gregor néhány perccel később az öltözőben összeesett a fáradtságtól, s a rivális orvosa rohant át, hogy magához térítse, majd konyakkal köszöntse a támadót.

1926 után 1964-ig kellett várni a következő sikerre, a győztes gólt Komora Imre szerezte, aki a következő, 1985-ben kupagyőztes csapatot a kispadról dirigálta.  Amíg viszont 1964-ben „csak” 1–0-ra nyert a csapat, 21 évvel később a kispadon már nyugodtabb lehetett a mester, hiszen ellentmondást nem tűrő játékkal, 5–0-ás diadalt aratott a gárda, amelyben Kovács Kálmán és Détári Lajos is duplázott, az ötödik (sorrendben egyébként az első) gólt pedig Dajka László szerezte. Négy évre rá ismét diadalmaskodott a Honvéd, így pedig a klub törtében először köszönthettünk kétszeres kupagyőztes játékosokat, szám szerint négyet. Az 1989-es döntő hozta az eddigi legmagasabb nézőszámot, hiszen 20 ezer ember előtt nyertünk a Fradi ellen.

A következő siker 1996-ban jött el (ekkor egy duplázóval bővült a kétszeresek listája), érdekesség, a párharc 180 perce során mindössze négy percig állt kupagyőzelem a Honvéd, de ez pont elég volt: emberhátrányban is dupláztunk a hajrában Árgyelán és Piroska révén, s megszületett az ötödik kupasikerünk.

A hatodik és a hetedik elsőség mindössze egy év szünet volt, 2007-ben és 2009-ben is a mieink pezsgőzhettek, a 15 kétszeres kupagyőztesünkből 10 ebből a két csapatból került ki.

A Honvéd kétszeres kupagyőztesei: Abraham (2007, 2009), Benjamin (2007, 2009), Cseh András (1985, 1989), Debreceni András (2007, 2009), Diego Rodrigues (2007, 2009), Dobos Attila (2007, 2009), Genito (2007, 2009), Hercegfalvi Zoltán (2007, 2009), Ivancsics Gellért (2007, 2009), Kovács Kálmán (1985, 1989), Pisont István (1989, 1996), Sallai Sándor (1985, 1989), Sikesdi Gábor (1985, 1989), Mico Smiljanic (2007, 2009), Vincze Zoltán (2007, 2009)


A 166 kupagyőztesünk névsora

1926 

Béler Károly, Balogh Béla, Balla Tamás, Borsos János, Csesznák Jenő, Gregor Győző, Grolmusz, Heckl Gyula, Juhász Ernő, Jurácska Ernő, Mádi József, Marton György, Mátéffy János, Raix II. Károly, Stallmach Alajos, Wágner Károly, Weinstein Lajos

1964 

Balogh Károly, Dudás György, Fónyad Péter, Katona Sándor, Komora Imre, Kristály, Marosi László, Mihalecz Boldizsár, Nagy Antal, Nagy György, Nógrádi György, Posch Ferenc, Sima Ferenc, Sipos Ferenc, Takács Béla, Tichy Lajos, Tóth Kálmán, Tussinger Antal, Vági István

1985 

Andrusch József, Bodonyi Béla, Cseh András, Dajka László, Détári Lajos, Dózsa Attila, Esterházy Márton, Garaba Imre, Gyimesi László, Kerepeczky György, Kovács Kálmán, Mohácsi Gyula, Nagy Antal, Sallai Sándor, Sikesdi Gábor, Varga József, Menyhárt Kálmán, Gere László, Tóth József.

1989 

Ács Gusztáv, Csábi József, Borgulya István, Cseh András, Csehi Tibor, Csuhay József, Disztl László, Disztl Péter, Drobni Miklós, Fodor Imre, Füle Antal, Gregor József, Harcsár, Hegyeshalmi Tibor, Kisistók András, Kovács Kálmán, Pisont István, Romanek János, Sallai Sándor, Sass János, Sikesdi Gábor, Szíjjártó István, Tóth Ferenc, Varga István, Zircher György

1996

Árgyelán János, Bánfi János, Bárányos Zsolt, Brockhauser István, Bujáki József, Burai Zsolt, Cseke István, Dubecz János, Duró József, Eszenyi Dénes, Faragó István, Forrai Attila, Gabala Krisztián, Ghinda Attila, Hahn Árpád, Hungler Gábor, Jovanovics Mirko, Kabát Péter, Kenesei Zoltán, Kovács Béla, Mátyus János, Moses John, Pena Gheorge, Pintér Zoltán, Piroska Attila, Pisont István, Plókai Attila, Rott Ferenc, Stefanov István, Szente Tamás, Tarlue Filip, Tóth Mihály, Urbán István, Urbányi István, Vezér Ádám, Warzycha Robert

2007

Abraham, Bartyik Norbert, Benjamin, Bogdanovic Igor, Budovinszky Krisztián, Csobánki Ádám, Dancs Roland, Debreceni András, Diego, Disztl Dávid, Dobos Attila, Genito, Hercegfalvi Zoltán, Ivancsics Gellért, Koós Gábor, László András, Mészáros Attila, Miski Zoltán, Mogyorósi József, Ndjodo Edouard, Pomper Tibor, Sándor István, Schindler Szabolcs, Schrancz Balázs, Smiljanic Mico, Szabó Tibor, Takács Zoltán, Tóth Iván, Vincze Zoltán, Zana Norbert

2009

Abass, Abraham, Arsenijevic Nemanja, Benjamin, Debreceni András, Diego, Dobos Attila, Filó Tamás, Gebro George, Genito, Hercegfalvi Zoltán, Horváth László, Ivancsics Gellért, Lungu Misheck, Magoc Davor, Maróti Béla, Moreira Guilherme, Palásthy Norbert, Rabóczki Balázs, Smiljanic Mico, Stojakovic Nenad, Takács Ákos, Vincze Zoltán, Vukmir Dragan, Zsolnai Róbert

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub