Elmaradt az ünneplés a 3000. bajnoki mérkőzésünkön, miután 2–2-es döntetlent játszottunk a Mezőkövesd ellen, ahol a pontszerzés a mérkőzés elején, 0–1-nél messzire került, a lefújás után viszont már csalódást jelentett. Bocskay Bertalan játékára nem lehetett panasz, hiszen a sok labdaszerzés mellett két kitűnő gólpasszt osztott ki a társaknak, ezt követően így értékelte a találkozót.
„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a Mezőkövesd ellen, mert jól védekeznek és amikor labdát szereznek, gyorsan mennek át kontrába, köszönhetően, hogy elől is veszélyes játékosok vannak – kezdte a mérkőzés értékelését Bocskay Bertalan. – Ez be is bizonyosodott, hiszen olykor feladták a leckét a védelmünknek és két elkerülhető találatot kaptunk, de ez benne van a fociban, mindenki hibázhat, de ilyenkor nem egy játékos, hanem a csapat kapja a gólt. Pozitívum, hogy kétszer is be tudtunk találni, de ezt a mérkőzést meg kellett volna nyerni.”
Első és második NB I-es gólpasszát is kiosztotta a Mezőkövesd elleni jubileumi találkozón Bocskay Bertalan (ráadásul mindkétszer remekül ívelt a tizenhatoson belül érkező társnak), ez azonban nem vigasztalta, csalódottan nyilatkozott a döntetlen miatt.
„Örülök, hogy két gólpasszt tudtam adni, de sajnos ez csak egy pontra volt elég. Szerintem az első félidőben el tudtuk volna dönteni a találkozót, a másodikban már nagyon betömörült a Kövesd védelme. Csalódott vagyok, mert még ekkor is megvoltak a helyzeteink és nem egy, hanem három pontot kellett volna szereznünk ezen a mérkőzésen” – fejezte be Bocskay Bertalan.





