Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiába vezettünk a szünetben

Hiába vezettünk a szünetben

Spiele

Veröffentlicht: 06.08.2023, 22:26Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A második felvonásban fordítani tudott a Kozármisleny és bár hajráztunk, nem tudtunk pontot menteni

Borúra derű.
(Egy ideig.)
A szó szoros és átvitt értelmében is igaz, hiszen nemcsak Kispest, hanem a Bozsik Aréna felett is derült lett az ég, mivel a pénteki viharos felhőszakadás és a szombati esőzés ellenére végül nézők előtt fogadhattuk a Kozármislenyt. A szezon első hazai bajnokija pedig a zaklatott felvezetés ellenére is sok szurkolót vonzott, hiszen közel 4000 drukkerünk előtt léptünk pályára, miközben a Kispest-tábor látványos füstfelhőbe burkolózott a hatalmas „Örökre veled maradok“ felirat mögött.

A találkozó aztán kispesti (labdabirtoklási) fölénnyel indult, igaz, az első helyzethez a vendégek kapusa is kellett, aki a tizenhatoson belül a labdával hátbarúgta Kerezsi Zalánt, ami után a kapu felé pörgött, de le is lassult, s talán mellé is hullott volna, mindenesetre Lékai Soma begyűjtötte a labdát és másodszorra jó messzire rúgta el. Inkább a mezőnyben küzdöttek egymással a felek, nálunk volt többet a labda, ami azonban kevés komoly lehetőségben mutatkozott meg, a 26. percben pedig hiába rezgett a háló, Kovács Nikolasz lesről talált be.

Öt perccel később szerencsére már senki és semmi sem akadályozta meg a vezető gól megszerzését, Holman Dávid szabadrúgása után Benczenleitner Barna fejelt a jobb alsó sarokba, így bal oldali védőnk a szezon második meccsén másodszor talált a kapuba (ez talán jelentett némi szépségtapaszt a fájdalmas csákvári meccsért, amely után össze kellett varrni a szemöldöke felett bőrt és turbánban játszott a Kozármisleny ellen) és a szünetig már nem is változott az eredmény.

Nem is volt kérdés, hogy a térfélcserét követően az lenne a legfontosabb, hogy szerezzünk minél hamarabb még egy gólt, ami nyugalmat kölcsönözhetett volna. Ehelyett a Kozármisleny az 53. percben egyenlített, amely találat kicsit megfogta a mieinket és a vendégek is aktívabban, veszélyesebben futballoztak ebben a periódusban.

A 62. percben Adorján Krisztán 18 méteres lövését védte Lékai Soma, három perccel később azonban már a mi kapunk előtt pattogott a labda, Benczenleitner Barna blokkolt, majd a felperdülő labdát Kálnoki-Kis Dávid a gólvonalról fejelte ki. A 71. percben viszont már a védőink és a több szép védést bemutató Dúzs Gellért is tehetetlen volt, a korábban nagy helyzetben hibázó (egykori kispesti akadémista) Vajda Roland megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A gólt követően Pinezits Máté kettőt cserélt, a már korábban beszálló Eördögh András után érkezett Haragos Viktor és Krajcsovics Ábel, a 76. percben pedig egy újabb Holman-szabadrúgás után alakult ki veszélyes szituáció, de nem tudtunk egyenlíteni. A hajrában pályára lépett Ivan Lovric és az első csapatban most debütáló Simon Benedek is, utóbbi a 93. percben jobbról lőtte középre a labdát, amiről a hosszún érkező Haragos Viktor maradt le épp annyival, hogy már ne tudja irányítani, így nagy helyzetben fölé lőtt.

A kimaradt lehetőség ellenére sem volt még vége a meccsnek, a 95. percben Holman Dávid balról a hosszú felső sarokba próbálta tekerni a labdát a beadásra számító védők felett, Lékai kapus azonban bravúrral tolta szögletre azt. A sarokrúgás után Dúzs Gellért fejese elakadt a védőkben, Haragos Viktor lövése szögletre pattant, majd Dúzs fejelt ismét, Lékai megint szögletre mentett, Holman Dávid 97. perces középre ívelése után a születésnapos Kálnoki-Kis Dávid próbálkozott, Lékai azonban ismét útját állta a labdának – a Kozármisleny mindhárom pontot elvitte a Bozsik Arénából.

Derűre ború, azonban a beszámolónk nem érhet itt véget, hiszen a szurkolóink a vereség ellenére is magukhoz hívták a csapatot, amely a C-szektornál, majd a B-lelátó előtt végigmenve köszönte meg a biztatást és jóleső útravalóval kezdhetünk neki a következő hétnek:

„Mindent bele, mindent bele“ – zengte (a vereség ellenére) a Kispest-tábor!

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–2 (1–0)

Bozsik Aréna, 3709 néző

V: Antal Péter (Aradi J., Ország P.)
G: Benczenleitner (31.), ill. Gajág (53.), Vajda (71.)

Honvéd: Dúzs – Kovács N. (Lovric, 85.), Szabó A., Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Bocskay (Haragos, 74.), Adorján (Simon B., 85.) – Átrok (Eördögh, 58.), Holman, Keresztes (Krajcsovics, 74.) – Kerezsi
Vezetőedző: Pinezits Máté

Kozármisleny: Lékai – Gajág, Kirchner (Nagy M., 80.), Beke, Bor (Rácz B., 58), Barkóczi, (Vajda, 58.) Nagy E. (Hegedűs M., 58.), Schuszter (Sági, 67.), Füredi, Kozics, Turi
Vezetőedző: Aczél Zoltán

06.08.2023, 22:26Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft