Szakvezetőnk a Szusza Ferenc Stadionban lejátszott bajnoki mérkőzésünket értékelte:
“A futballban bármi megtörténhet, ez ma is így volt. Domináns, jó játékot játszottunk, nem engedtünk teret a hazaiaknak negyvenöt percig, talán még jobban is állhattunk volna, mint az 1–0-s vezetésünk, de az Újpest a szünet után megfordította a találkozót. A második játékrészben hiányzott az agresszivitás és a koncentráció, nem nyertük meg a párharcokat, nem voltunk elég figyelmesek, ami nem fér bele, mert ez lesz a következménye. Nem tudtunk a saját filozófiánk szerint játszani, de úgy gondolom, hogy az első játékrészből kell kiindulni és a másodikban látott hibákat kigyomlálni. Továbbra is sokat kell dolgozni és tenni azért, hogy az első félidőben mutatott játékot hosszabb ideig tudjuk fenntartani, akár az egész mérkőzésen keresztül.”





