Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hinni magunkban

Hinni magunkban

Spiele

Veröffentlicht: 12.02.2021, 12:12Lesezeit: 1 Min.

Decemberben Pisont István vezetésével már nyertünk a Budafok ellen

Az újonc Budafok együttesét fogadja a Budapest Honvéd FC, tavaly decemberben Pisont István irányítása mellett idegenben nyertünk, és remélhetőleg februárban itthon is sikerrel járunk színazonos riválisunkkal szemben.

„Újabb fontos hét vár a csapatra, hiszen előbb a Magyar Kupában vívtunk fontos meccset a III. Kerület ellen, ahol győzni tudtunk, szombaton pedig a bajnokságban következik komoly megméretés a számunkra – mondta Pisont István vezetőedző. – Sajnos Mezőkövesden nem sikerült a pontszerzés, ezek után nem is lehet más alternatíva a Budafok elleni meccsre, mint a győzelem megszerzése. Ugyanakkor az eredményes szereplés mellett játékban is szeretnénk fejlődni, előrelépni. Szerda-szombat ritmusban jönnek a meccsek, nem egyszerű feladat figyelni a rotációra, az új játékosok beépítésére, de ezt is meg kell oldalunk. Csupaszív Budafokra és nagy küzdelemre számítok, ellenfelünk a Zalaegerszeg ellen is megmutatta, hogy figyelni kell rá. Nem szabad a decemberi meccsből kiindulni, minden találkozó más és más. Több pontra számítottunk az idei négy bajnokiból, ez is motivál minket, hogy javítsunk. Azt kell játszanunk, amit tudunk, hinni a képességeinkben, ez pedig eredményre vezethet."

(Csizmadia Csaba nyilatkozatát a Honvéd–Budafok meccsre készített stadionújságunkban olvashatjátok majd.)

12.02.2021, 12:12Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele